28. NÉPISÉG ÉS MÍTOSZ: TAMÁSI ÁRON

FEJEZETEK

A Nyugat nagy nemzedékének prózája az 1920-as években virágzott legszebben. Móricz a Tündérkertet, a Légy jó mindhaláligot és a Kivilágos kivirradtigot írta, Krúdy "dércsípte" remekei, az N. N., a Hét bagoly, a Boldogult úrfikoromban csakúgy ekkortájt születtek, mint Kosztolányi Édes Annája és a Halálfiai Babits tollán, meg Tersánszky Kakuk Marci-ja. A magyar próza állapota mégsem látszott megnyugtatónak, fiatal erők nem nagyon indultak, illetve az indulók nem sokat ígértek. Gelléri még csak kisdiák, Pap Károly versekkel kísérletezik, Déry távol van, Illés Béla is, Németh László a fogorvosi szigorlatra készül, Szabó Pál a vakoló kanalat forgatja – még csak Kodolányi jelentkezett a harmincas évekre jelentőssé váló prózaírók közül; korai naturalista kísérletei a próza megújítását igen kérdőjelesen ígérték. Krúdy, Kosztolányi és Babits prózája egyelőre hatástalan, Móricz Zsigmond szociális és irodalmi ihletése sokaknál érezhető, de Szabó Dezsőével együtt, tisztázatlanul. Herczeg követői pedig a mától leszakadva, a századvég olcsó romantikáját variálják. Erdélyben mozdul ugyan valami Nyirő József balladás történeteiben, de ez a mozdulás se egyértelmű. S ekkor jelenik meg valamelyik amerikai magyar lapban egy novella. Címe: Siratni való székely. Írója: Tamási Áron, New Yorkban dolgozó ifjú székely ember. Nemsokára megjelent első novelláskötete is, Kolozsvárt. A Lélekindulás (1925).

Az értőn olvasók fellélegeztek: ez az, amit vártak. A novellák "üde tékozlása", az elbeszélő hang "édes irrealitása", a novellák mögött érezhető játékosan-{692.}robusztus alkat szinte mindenkit elbűvölt. Németh László benne remélte azt az írót, aki – ha majd a részletek fölé emelkedve az egész magyarságot, az egész emberiséget ugyanazzal a szerencsével fejezi ki, mint szűkebb hazáját – a magyar irodalom világirodalmi reprezentánsává nőhet.

A Németh László-i álom Tamási útjának lehetőségéről – álom maradt. Tamási Áron rendkívüli tehetségével, a Móricz utáni magyar próza legeredetibb elbeszélője, stílust teremtett, valóban átfogalmazta a drámát, a regényt, s különösen a novellát – de nem hozta mindazt, amit vártak tőle. Nem is hozhatta; az életútja sem úgy alakult, ahogy a vágyak előírnák.