1. alcsalád: Igazi sikló-formák (Colubrinae)

FEJEZETEK

Az igazi siklókat jellemzi, hogy karcsú testük mindenütt egyformán hajlítható, hosszúkás, szépformájú fejük a törzsüktől többé-kevésbbé világosan elkülönült, farkuk pedig hegyben végződik. Törzsük felső részét zsindelyszerűen egymásraboruló síma vagy bordás pikkelyek, alsó részüket pedig nagy pajzsok borítják. Az áll pajzsait barázda választja el egymástól s a farkrész pajzsai egy vagy két sorban sorakoznak. Az állkapcsokat és a szájpadlást számos egyforma alkotású fog fegyverzi, melyek közül egyesek, olykor a legelsők, olykor pedig a leghátulsók közül, nagyságuk által tűnnek ki. Az igazi siklók tehát oly méregtelen kígyók, melyek szabályos alakjukkal és egyes testrészeik alkotása tekintetében mintegy az általános kígyótípust tárják elénk. Közülök egyesek szellemi képességeik tekintetében alig állanak az óriáskígyók mögött, így például az Aeskuláp-kígyó, míg mások ismét alig szárnyalják túl e tekintetben a féregalakú kígyókat.

Mintegy 1000 fajuk ismeretes, melyek számos nemzetség között oszlanak meg. Az egész földkerekségen el vannak terjedve, de egyik sem húzódik fel közülök a sarkkörig s a nem európai fajok egyike sem éri el a 60° északi szélességet sem. Hiányzanak a Csendes-óceánnak a Bismarck- és Salamon-szigetektől keletre eső apró szigetein is. Tartózkodási helyük nagyon különböző, valamint életmódjuk is, melyre azonban pupillájuk alkotásából alig lehet következtetni, hiszen nem valamennyi kerekpupillájú faj nappali állat, és nem is mindegyik hasítékpupillájú folytat éjjeli vagy szürkületi életet, hanem gyakran részben a föld alatt élnek, amennyiben zsákmányukat annak odujába követik. Kivételesen előfordul az is, hogy szemrésük nem hasítékszerű, hanem egy ponttá húzható össze, ami arra szolgál, hogy a nappali kígyók szemét a túl élénk fénytől megóvja.

Táplálékuk kisebb gerincesállatok, de különösen hüllők és kétéltűek teszik, egyes fajok azonban kisebb emlősökre és madarakra is vadásznak s elég számos faj táplálkozik megfelelő nagyságú halakkal. A kisebb fajok csigákkal, férgekkel, rovarokkal és azok lárváival is beérik. Áldozatukat nem lesből fogják meg és sohasem a véletlenül odatévedő állatot várják, hanem ha észreveszik a megfelelő zsákmányt, utánalopóznak, gyorsan követik és úgy ragadják meg. A békákkal és halakkal táplálkozó fajok zsákmányukat minden különösebb előkészület nélkül nyelik le, a békákat gyakran a hátulsó lábukkal, a halakat pedig a fejükkel küldik előre a torkukba, ezzel szemben azok, amelyek madarakból és emlősökből táplálkoznak, áldozatukat először megfojtják s csak azután nyelik le, de a kisebb gyíkokat és egereket ezek is előzetes megfojtás nélkül fogyasztják el. Egyes fajok, még legközelebbi rokonaikat sem zárva ki, kígyókkal élnek, amelyeket oly módon nyelnek le, mint a halakat, és oly gyorsan, hogy csak rögtöni beavatkozással menthetők meg azáltal, hogy farkuknál fogva kihúzzák osztályosuknak garatjából, illetőleg gyomrából.