karcagi bútor

1. virágozott → asztalosbútor. Helyi készítőműhelyre valló példányai a 18. sz. végétől ismeretesek. Legkorábbról → vetett ágy elé való, keskeny deszkatámlás → padok maradtak fenn nagyvonalú gránátalmás díszítéssel; ezek többnyire festettek, olajzöld alapszínnel és vörös virágokkal, néhány példány háttámláját lapos → domború faragás borítja, kevés áttöréssel. Az 1870-es évektől a századfordulóig a karcagi bútor jellegzetes kései stílusa uralkodik; erre leginkább a világoskék, esetleg világoszöld vagy lila, ill. halványsárga alapon meglehetősen elaprózott virágozás, tömött csokrok, füzérek a jellemző. Az ilyen díszítés különösen gyakori a → tékán, de rákerült a → székekre és a korszak kedvelt bútorára, a → kanapéra is. Ezt a kései bútorfestésmódot a Hajdúböszörményből Karcagra férjhez ment Szatmáriné honosította meg, aki asztalosmester leánya volt. A 19. sz. végétől a 20. sz. elejéig az ő leánya, Vajóné Szatmári Julianna (Cibere Julcsa) folytatta a bútorvirágozást, az ő munkái a környékbeli helységekbe is elkerültek. – Más asztalosműhelyek munkái közül Karcagon elsősorban a → tiszafüredi bútor található meg nagyobb számban, továbbá a → gömöri ácsolt láda. – 2. A paraszti faragású bútorfélék közül kiemelkedik az áttört faragott oromzatú, virágdíszes → falitükör. – Irod. Györffy István: A Nagykunság és környékének népies építkezése (Népr. Ért., 1908–1909); Györffy István: Magyar nép – magyar föld (Bp., 1942).

Karcagi bútor. Szobabelső a 19. sz. elejéről, Cibere Julcsa által virágozott bútorokkal

Karcagi bútor. Kanapé világoskék alapon tarka virágozással. Cibere Julcsa munkája (Századforduló) Bp. Néprajzi Múzeum