köröm

1. a magyar → népi hitvilágban → mágikus tárgyként szerepelt. A sikeres szerelmi és családi élet, gazdálkodás és más célok biztosításának eszköze lehetett, ha elégették, odahelyezték, odavarrták valahová. Mágikus szerepének alapja többnyire az az elképzelés, amely levágása után is tulajdonosa integráns részének tekintette. Ha a lány a legény körmét a maga ruhájába varrta, a legény utána járt; az elhagyott lány körömdarabkáját égette el, hogy a hűtlen legény visszatérjen; ha a menyasszony középső ujjának levágott körmét az oltár előtt a vőlegény zsebébe lopta, biztosította uralmát (→ szerelmi varázslás). Ha a tehén véres → tejet adott, Göcsejben néhány cseppet a körömre fejtek. A gazda → vetés után mutatóujjának körmét „itt vagyok” kiáltással a tábla közepébe dobta a madarak ellen; a méhész a kas szabadba vitelekor levágott körmeit mindig alá tette, hogy méhei körmösek, vagyis lopósak legyenek; a nagyari pásztor körömmel füstölte körül a jószágot, hogy ne széledjen el. A Fekete-Körös völgyiek a halott körmét levágták, hogy ne vigye magával a szerencsét. A körömlevágáshoz néhány általánosan elterjedt → tilalom és előírás fűződött. Általános volt a hit, hogy a szopós gyerek körmét nem szabad levágni, hanem rágni kell, hogy ne legyen belőle tolvaj. A felnőttek pénteken vágták körmüket, hogy a foguk ne fájjon. A köröm fiziológiai adottságai révén előjelként is szerepelt. A rajta levő fehér foltokból szerencsét, ajándékot, levelet jövendöltek. Abaúji hiedelem szerint nem lesz az asszonynak gyermeke, ha körme lágy vagy nagyon halovány. Általános hit szerint a → hetedik gyerek a körméből látta meg az elásott → kincset. A köröm betegségei közül elsősorban a kiszálkásodást (a hit szerint elmúlt ha a vizelő férfi után köptek) és a „körömmérget” tartották számon (az utóbbi gyűlés a köröm alatt; eleven békát húztak rá). – 2. → jégpatkó