széki szőttesek

TARTALOM

széki viselet

széki táncok

Régies gazdagságuk annak köszönhető, hogy a hajdani fejlett városi táncélet szervezett közösségi keretei máig fennmaradtak. A kulturális önellátó jellegét megőrző népes nagyközség zárt szigetként emelkedik ki a közép-erdélyi, közelebbről az ÉNy-mezőségi, ill. Kis-Szamos völgyi táncdialektusból. A közösségi táncélet zárt hagyományai biztosították Széken Erdély s egyben a Kárpát-medence egyik legépebb, fejlett táncciklusának (→ táncrend) fennmaradását, amelyben számos régibb tánc- és zenestílus, műfaj és típus ötvöződött. A széki táncok mindegyike kapcsolódik a környező közép-erdélyi tánckincshez, de összefüggő egységükben csak Székre jellemzőek. A tánckincs egyszerűbb, szabályozottabb és közösségibb jellegű, mint másutt (nincsenek kiemelkedő táncos egyéniségek), viszont műfaji-formai-zenei tekintetben többrétű. A széki táncciklusban, a „pár”-ban a táncok sorrendje meghatározott, s a sorozat két ún. félpárra oszlik. Alakulásának három időbeli fázisát tudjuk követni: 1. Kb. a 40-es évekig még a férfitáncokkal kezdődött a táncciklus (mint másutt), s így a sorrend: sűrű tempó–ritka tempó–magyar + lassú és csárdás volt. – 2. A 40–60-as években a magyar + lassú-csárdás–porka–hétlépésből állt a rendje. – 3. A 60-as évek második felétől a párban a magyar + csárdás–porka–hétlépés szerepelnek. – A virtuskodó, improvizatív egyéni, kettes, valamint kis- és nagycsoportos, egyöntetű, körben járt férfitáncok néhány évtizede már csak a táncszünetekben kerülnek sorra. A széki sűrű tempó a közép-erdélyi → legényes legegyszerűbb Szamos-völgyi, mezőségi altípusának változata. A férfitánc mindig ezzel kezdődik s attacca követi a ritka tempó. A = 132–150 tempójú, periodikus felépítésű ardeleana-kolomejka típusú hangszeres dallamokra táncolják gyorsdüvő (→ düvő) kísérettel. Motívumkincse csekély, egyszerű. Szűkmozgású, sarkazó-kopogó figurázás () s néhány összetett, kétütemes → csapásolás alkotja a táncot. Nyolcütemes → pontjai egyszerű szerkezetűek (a a a av, a a a b), záróritmusuk főként . A táncfolyamatban a pontok jórészt azonosan ismétlődnek, ill. visszatérnek. A legegyszerűbb struktúrájú, csoportos táncváltozatokban a figurázó és csapásoló pontok szabályszerűen váltakoznak (A B A B A B…). – A ritka tempó (→ ritka legényes) az ún. lassú legényesek Mezőségen elterjedt egyik fajtája, amely a közép-erdélyi románság körében is általános. Lassú (Mm = 70–90) tempójú, gyors düvős kontraritmusú, hangszeres → kanásztánc ritmusú dallamok kísérik. A tánc ritmikáját a zenei metrummal egybevágó lassabb -os és gyors, elaprózott -os értékek váltakozása jellemzi, miáltal változatosabb a sűrű tempónál. Motívumkészlete 6–8 motívumból áll, tkp. a sűrű tempó figurázó motívumait meglassítva, csapásolóit pedig felgyorsítva alkalmazzák. A lassú -os ritmusú figurázások néhány egyszerűbb hegyező-sarkazó, csavaró-lábkörző és lépő-sétáló motívumból állnak. A hosszabb, gyors pergő csapások gyakran szinkópás ritmusúak. A leggyakoribb pont-struktúrák: a a a ak, a a a bk, és a a b c. A gyakori ismétlések és következetes visszatérések egyhangúságát a lassú figurázó és a virtuóz csizmaverő pontok kontrasztja ellensúlyozza. – A → verbunk ritka és kevesek által táncolt férfitánc. Csak alkalmilag, rövid időtartamban fordul elő, mintegy ráadásként a másik két közhasználatú férfitánc után. A közép-erdélyi verbunk-típus változata, amelyben a régi -os ritmusú legényest mintegy ráhúzzák az új -es alapritmusú verbunkos zenére. A 4/4-es lassú düvő kíséretű tetrapodikus, pontozott ritmusú újabb, dúr hangnemű verbunk-dallamok tempója Mm = 120–140. – A „magyar” vagy „négyes” kétpáros, kis zárt körökben járt táncforma, a mai széki táncciklus kezdő tánca, mely az első félpár idejét kitölti. Csak a Szamos-völgyi, Ny-mezőségi magyarság köréből ismert ún. → lassú magyar a környező falvakban rögtönzött férfitáncként és ezt kísérő női körtánc verzióban élt. A Mm< = 126–152 tempójú, -es mozgásmetrumú magyar 8- és 16-szótagos, valamint → jajnóta típusú kísérődallamainak jórészét énekelt, szöveges formában is ismerik. Jellemző rájuk az alkalmazkodó ritmus még puhább, páratlan lüktetésű, 6/8-os formája és a szöveghez való alkalmazkodás alacsony foka. E dallamok hangszeres előadásakor a 6/8-os ritmus már elmosódott és a páros, 4/4-es ritmizálás felé hajlik, noha a triolás dallamritmika és a szeptolás (düvő kíséret) () még mindig éreztet bizonyos sántaságot, aszimmetriát. A hangszeres tánczene formaépítő hatása következtében az egyszerű 8-szótagos, 4-soros énekelt dallamokból tánc közben mindig hosszabb, kétszeres, olykor háromszoros terjedelmű dallamalakulatok jönnek létre belső bővülés, sorismétlés, kiegészülés útján vagy gyakran két 8-as dallam összekapcsolódásával. A fejlett nagy formájú dallamok hangszeres tánczenei eredetére utalnak a jaj, haj, tralala stb. szövegpótló toldalékok, a táncszó-szerű alkalmi szövegek, valamint az, hogy a magyar számos dallama csupán hangszeres formában ismert. A 8-ütemes dallamperiódusok fűzérébe gyakran motivikus felépítésű közjátékok illeszkednek. Ezek rendhagyó, szabálytalan, hexapodikus, pentapodikus terjedelme olykor megbontja a 8-ütemes periódusok egyhangúságát. A lassú magyar zenei műfaja a verbunkos zene korai periódusának vonásait őrzi, elnevezése is e korszak táncnévadására utal. A magyarban a legények a leányok dereka mögött felül fognak kezet, míg a leányok a legények karja alatt zsebkendőikkel fogódznak szoros körbe. A tánc ismétlődő alapmotívumát, az egyszerű forgólépést időnként irányváltásokkal szakítják meg. A négy táncos bámulatos összhangja – ahogy a kört egy emberként forgatják – teszi az egyszerű táncot is kivételesen virtuózzá, sodró lendületűvé. Az irányváltás ún. toppintásokkal, kétütemes dobogó, testsúlyváltó lépésekkel történik. A forgás fokozódásával a kör újra kitágulva megfeszül. Három „fordítás” után (jobbra, balra, jobbra forgás) pihenésként a kör rendszerint „kiereszt”, vagyis a kézfogást elengedve negyedet a menetirányba fordulva szabadon, de a körformát megtartva egy darabig „kereken mennek”. A sétálás közben a leányok zsebkendős kezüket összefogják, a legények pedig kontrás ritmusban tapsolgatnak vagy ujjaikkal pattogtatnak. Gyakran a ritka tempó „lábfacsaró” és csizmaverő „fogásait” is táncolják, mintegy megcifrázva a sétálást. A négyes magyart táncoló zsúfolt táncházban a körök nem egyszerre, hanem egymáshoz képest időben eltolódva, kánonszerűen forognak, dobogva váltanak vagy sétálnak. A székiek ma is kedvelt tánca 15–20 percig is eltarthat. – A széki lassú igen alacsony tempójú (Mm. = 40–80), rubato hatású párostánc, mely a négyes magyar folyamatának kis szünettel való megszakítása után, a második félpár kezdetén került sorra, s attacca követte a forgós párostánc az ún. csárdás. A legények a lassút dalolva, libasorban, egylépéses motívummal, a nap járásával ellenkező irányba körbesétálva kezdték s párjukat keresztnevükön szólították táncba. Szoros fogással összeölelkezve, ide-oda felet forgó kétlépéses csárdással végig szabályos körben, egyöntetűen, térbeli változatok nélkül táncolnak. A lassú 8-, 11-, 12-, 16-, és jajnóta típusú régi stílusú, 5/8-os ritmizálású dallamait sánta, kvintolás lassú düvővel kísérik s tánc közben csaknem mindig dalolnak. A széki lassú a Kárpát-medence leglassúbb párostánca, mely az utóbbi évtizedben már kiszorult a táncrendből. – A székiek régies forgós párostáncukat → csárdásnak nevezik ugyan, de ez még nem viseli maradéktalanul az új friss nemzeti párostáncunk vonásait. A mulatság nyitó- és zárótánca, s a ciklikus táncrendben mindig a második félpár második táncaként a lassúhoz kapcsolódik s újabban a porka és hétlépés követi. A Mm. = 108–120 tempójú, → esztammal kísért egyszerű forgós párostánchoz még nem az új, augmentált, pontozott ritmusú csárdás dallamok, hanem a -os alapritmusú, javarészt tetrapodikus (kanásztánc-szerű) dallamok járulnak. A táncot mindvégig zárt összefogódzással járják. Az igen sebes, sima páros forgást nem a gyors lépések, hanem a forgás mennyiségének növelése eredményezi. A testoldalakkal szorosan egymáshoz simulva, s egymás mellé helyezett belső lábakon végzik a hosszú, sima forgásokat. Az irányváltó lépéseknél a forgás meglassul, a nőt kieresztik kissé oldalra s megcserélik a fogást. A hosszú, szédítő forgást néha rövidebb félfordulós forgásokkal is váltogatják, pihenésként az egylépés is előfordul. A ritmusú, előre-hátra mozgó figurázó-dobogtatást a férfi a kezdéskor vagy a forgás utáni pihenésként járja. A szűk tánchelyen nem egyszerre forognak a párok, hanem a banda előtt „rendre táncolnak”. A napiránnyal ellentétesen lassan körbehaladó párok a banda előtt oldaltforgással felsorakozva, ingó mozgással várnak sorukra. A zenészek elé kerülő pár szembenforgással dobogtat vagy rögtön forgásba indul. Néhány lépéssel odébb egyre csökkenő intenzitással folytatják a táncot, végül csatlakoznak a pihenő-várakozó párok sorához. Így néhány félkörívben, egymás mellett, egyre kisebb erővel táncoló pár s ennek folytatásaként a banda baloldaláig sorakozó, alig mozgó párok látványa jellemzi a széki csárdás összképét. A hosszantartó táncban nem fáradnak el, mert gazdaságos erőbeosztással, szakaszos intenzitással, egymást váltva táncolnak. – A porka a 40-es évektől elterjedt újabb jövevény, mely még szervesen illeszkedett a hagyományos táncstílushoz. A közép-európai eredetű → polka Erdélyben is ismert formáiból Széken a régies gyors forgós polka kapott helyet a táncciklus utolsó részében a csárdás után. Újabb idegen, vegyes zenei anyaga főként németes polka, román sîrba s a két háború közötti magyar műzenei darabokból áll. Az esztam kíséretű dallamfüzér tempója a tánc folyamán egyre gyorsul. A porkát egyszerre, egyöntetűen táncolják, így térbeosztása, koreográfiája teljesen kötött. A párok oldaltfogással, oszlopba, szorosan egymás mögé sorakoznak a zenészek előtt. Az első pár dobogtatva hátraszorítja a többieket, majd egymás után, szakaszos késéssel lendülnek sima, állandó forgásba. A jobbra forgó párok a napiránnyal ellentétesen haladnak körben a tánctér peremén. Nagy tömeg esetén a táncot 2–3 turnusban megismétlik. Ilyenkor a sorukra várakozó párok a táncterem közepén, arccal kifelé fordulva mintegy tömör szigetet alkotva szoronganak, míg a többiek körülöttük keringenek. – A → hétlépés vagy saptye pas a táncciklus porkát követő záró tánca. A német eredetű, de szélesebb körben elterjedt, Erdélyben is gyakori táncot Széken szintén csak néhány évtizede ismerik. Első dallama a német Siebenschritt változata, s ehhez újabban egy másik, románoktól kölcsönzött, periodikus felépítésű dallamot is kapcsoltak. A Mm. = 120–130 tempójú táncot gyorsdüvős kontrázással kísérik. A hétlépést a porkánál kialakított oszlopos rendben, a napiránnyal ellentétesen, lassan haladva táncolják. Az egyöntetű, kötött felépítésű tánc két motívum kombinációjának többszöri ismétléséből áll: kissé rézsútos oldaltfogással hátra s előre négyet-négyet lépegetnek () s ezt zárt, gyors négylépéses () jobbra páros forgás követi. Az előre-hátra haladó lépéseket néha szemben kétkézfogással is járják s csizmaveréssel, a nő kar alatti kiforgatásával is megcifrázzák. A tánc végén a legények – mintegy elköszönésként – a leányt derékon megölelve felemelték. – Irod. Lajtha László: Széki gyűjtés (Bp., 1954); Martin György: A magyar körtánc és európai rokonsága (Bp., 1979); Martin György: Tánc (A magyar folklór. Szerk. Ortutay Gyula, Bp., 1979); Martin György: Szék felfedezése és tánchagyományai (Táncművészet, 1981).