palóc szűr

TARTALOM

palóc viseletek

palóc táncok

a Palóc-vidék tánckultúrájának összefoglaló jellegzetessége az új stílusú tánc- és zeneanyag egyeduralma, valamint a leánykörtánc általános elterjedése. A nyugati és keleti vidékek tánckultúrája részletvonásokban különbözik s jobban kapcsolódik a dunántúli, ill. alföldi → táncdialektusokhoz, mint egymáshoz. A nyugati palócok pl. a régies dudazene emlékeit s a menyasszonyfektető → gyertyás tánc divatját a Dunántúlhoz hasonlóan őrzik, míg a keletiek táncaiban sok az alföldi vonás. A pásztortáncok maradványai több helyütt feltűnnek: nyugaton a kétbotos → kanásztánc és → söprűtánc, keleten pedig a botforgatós, olykor baltás pásztortáncokat járják a jellegzetes felföldi kanász- és dudanótákra. A palóc → karikázó legegyszerűbb, általános formája a kört állandóan napirányba forgató nyitó-záró lépés és az ezt követő gyors sergés. A karikázó nyugaton olykor gazdagabb, több részes, keleten pedig az Alföldre is jellemző → körcsárdással vegyül. A → sallai verbunk a nyugati, a → vasvári verbunk a keleti vidékek jellemző férfitánca. Az utóbbi páros változatban is gyakori. A nyugati lassú → csárdást igen egyszerű, végig zárt fogásmóddal járják. A lenthangsúlyos friss csárdás viszont gazdag. Legjellemzőbb mozzanatai a páros forgás, a → lippentős-bukós motívum s a párelengedős → csalogatás. Korábban a tánckezdő verbunkot itt a friss követte, a lassú csárdás csak később került a táncrendbe. A keleti lassú csárdás gazdagabb s a fenthangsúlyos frissel egybeolvad éppúgy, mint a Tiszántúlon; a nyílt fogásmódok, a félfordulós motívum és a férfi csapásoló figurázása jellemzi. A menyasszonyfektető gyertyás tánc különböző – osztó, vonuló páros és kígyó – formái a nyugati vidékre jellemzőek, kelet felé ritkul a használatuk. – Irod. Martin György: Bag táncai és táncélete (Bp., 1955); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–III., Bp., 1970); Martin György: A magyar körtánc és európai rokonsága (Bp., 1979).