| Jászság | TARTALOM | ját |
jászsági viselet
a redemptus kiváltságokkal rendelkező r. k. jászsági nép viselete, mely a 19. sz. közepén virágzott. A férfiviselet régiesebb a többi alföldinél, a hosszú szoknyás női viselet hasonló az alföldi mezővárosokéhoz, egyes parasztos vonásaiban viszont a palócokéhoz. A Jászság egyik legjelentősebb szűcsközpontunk, ez viseletében is megmutatkozik. – A férfiak zsírozott, gyakran vállig érő hajat viseltek és széles karimájú fekete pörge kalapot vagy alacsony süveget, vagy fehér báránybőr sapkát. A vászon → gatya egy-egy szára 1–2 szélből állt, fél lábszárig ért. Hozzá T-szabású, rövid derekú vászon → inget hordtak. A gyolcs ünnepi bőgatya egy-egy szára 2–3 szél, bokáig ért, rojtos volt. Ehhez borjúszájú gyolcsing illett. Télen két gatyát vettek fel, térd alatt összekötötték a gatyaszárat. Világoskék posztómellényt viseltek gatyához is és négyzet alakú vagy hosszúkás fekete nyakravalót. A gazdagok ünneplője → posztóruha volt, sötétkék vagy fekete, sujtása kék. Ellenzős nadrághoz álló nyakú dolmányt és lakodalmakba rókaprémes mentét is felvettek, nagy ezüst- vagy más fémgombokkal. Ehhez kézelős, bő ujjú gyolcsinget hordtak. Fehér → ködmönük is volt csípőig érő, fekete prémmel, kevés zöld hímzéssel. Általános, templomi viselet is a suba „irhátlan, törött bőrből”, 15 vagy 20-nál is több fehér bőrből varrták, fekete egész báránybőr gallérral. Több színű, később csak zöld selyemmel hímezték. Fehér és fekete szűrt is viseltek. Jellegzetes lábbelijük a puha szárú, oldalt varrott, fordított-varrott talpú fekete vagy sárgás marhabőr csizma (→ csizmadia) volt, kettős ívű szártetővel, bottal, kis sarkantyúval. – A lányok színes szalagokba fonták hajukat, a végére piros csokrot kötöttek. Az asszonyok középen elválasztották és kétoldalt ívelten előrenyomták hajukat, hogy kétoldalt kilátszott a fejfedő alól. Fonatukat tarkó fölött kontyba tűzték lúdtollal vagy kontyfával. A lányok alföldi típusú → pártát viseltek. Az asszonyok hátul a kontyukra bársonyból szabott → főkötőt kötöttek, melyet arany vagy ezüst csipke és hátul saját anyagából lapos szalagcsokor díszített. A fej elülső felét széles pánt borította, arany vagy ezüst csipkéből. Az új menyecskék más típusú fejkötőjén elöl művirág koszorú is volt, és fölé hosszúkás, hátul lelógó, fehér csipkefátylat vettek, hátul felcsavarva a fejkötőre, vagy nyakon piros szalaggal lazán átkötve. Idős asszonyok áll alatt megkötött tiszta fehér vagy fekete kendőt hordtak. Az alsótesti ruha hétköznapra vászonból, ünnepre gyolcsból készült. Az ingváll mellévarrott ujja bő, hosszú, fodros volt, és könyöktájt kötötték meg bodrosan. A féllábszárig érő egyenes → pendely 3 szélből készült, korccal összehúzós. Köznap egy színes, ünnepen 4–5 fehér, keményített alsószoknyát viseltek. A jellegzetes ünnepi felsőszoknya virágmintás selyemből vagy taftból, 8 szélből készült; apró nyitott ráncokkal, bokáig érő. A többnyire bő, ráncolt kötény, a kecele a szoknyánál kb. egy arasszal rövidebb, csipkével szegett; ingvállhoz fekete, kék vagy fehér, ünnepen elöl megkötött piros szalaggal. A pruszlik világoskék, zöld stb. színű bársony vagy taft, rövid, fodros, arany vagy ezüst sujtással. Nagy, színes, selyem vállkendővel viselték. Erősen polgárias formában megjelent az → ujjas is: jellegzetes a szoknyával azonos selyemből varrt, testhez álló, erősen karcsúsított, kívül viselt aljú, gyöngyökkel díszített. Mély, kerek nyakkivágású ujjasok alá vállkendőket viseltek. Ujjashoz fekete vagy vele azonos anyagú kötényt vettek fel. Télen az asszonyok is viseltek rókaprémes mentét. Mély, kerek nyakkivágású, rövid, fehér ködmönük zölddel, barna ködmönük feketével hímzett. A csípőig érő kisbunda jellegzetes és egyben legnyugatibb alföldi elterjedési területe a Jászság. A ritkább női → suba 12–15 bőrből való, a férfiakéhoz hasonló vagy barna, kerek gallérú, rövidebb. Jellegzetes lábbeli a férfiakéhoz hasonló, de gyakran piros kordovánból varrt, csörgős sarkú csizma, a harisnya-cipő mellett. – Irod. Erdész Sándor: A jászdózsai népviselet (Jászkunság, 1956); Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956).
