vesszőzés

1. katartikus vagy termékenységvarázsló jellegű → rítus (→ katartikus rítusok, → termékenységvarázslás). Általában → ünnepi szokások részeként gyakorolják. A tavaszi népszokásokban a megújuló természet jelképeként szerepel, mint → zöld ág. Télen, mint középkori egyházi szimbólum és liturgia, az aprószentek napi vesszőmegáldás emlékét őrzi. A tavaszi népszokásokban elsősorban az emberek, a téliekben emellett az állatok egészség- és termékenységvarázslására irányul. A vessző formáját tekintve lehet egyszerű rügyeság, többnyire fűzfavessző vagy több vesszőből képzett nyaláb vagy korbáccsá fonják össze. A tavaszi népszokásokban farsang végén pl. tuskóhúzásnál (→ vénlánycsúfolás) virágzó életvesszővel veregetik meg a lányokat; Szigetközben, de főleg a németajkú nemzetiségeknél a legényavatási szokás mozzanataként szerepel a vesszőzés; → villőzésnél a lányok színes pántlikával feldíszített fűzfaágaiból kihúzott vesszővel a gazdasszony veregeti meg a lányokat, hogy férjhez menjenek. → Pünkösdkor is szokásos volt egyes helyeken az állatok vesszőzése életvesszővel. A pásztorok téli vesszőhordásának első alkalma, mondóka kíséretében a téli évnegyed kezdőnapja, a legeltetés határnapja → Márton napja volt. Pl. a Vas megyei kanászok termékenységkívánó mondóka kíséretében jártak házról házra, vesszőnyalábokkal, melyekből a gazdasszony kötényével, semmiképpen nem puszta kézzel, húzott egyet. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották először legelőre az állatokat. A Dunántúlon néhol a kotyolással (→ Luca napja) kapcsolódott össze a vesszőzés. A pásztorok vesszőhordásának egyik legfőbb napja → karácsony szombatja. Az aprószentek napi vesszőzésnek különböző változatai ismeretesek; átküldik a gyermekeket a szomszédba mustármagért, s ott vesszővel megveregetik őket; legények korbácsolnak lányokat, menyecskéket, gyermekeket; gyerekek mondóka kíséretében vesszőzik a háziakat; pásztorok vesszőt hordoznak, mellyel a háziasszony megcsapkodja őket. A vesszőhordozókat vagy vesszőzőket étellel-itallal, pénzzel jutalmazzák. (→ még: aprószentek napja → korbácsolás) A néphitben, mint a megrontott tejét visszaszerző, valamint a rontó előidézésére szolgáló varázscselekmény ismert (→ tej). – Irod. Szendrey Zsigmond: A magyar népszokások ősi elemei (Ethn., 1940). – 2. Leginkább nőknél alkalmazott régi büntetési fajta volt. Mértéke 12–24 csapás között váltakozott. Rendszerint más büntetéssel együtt (pl. → pellengér mellé állítás) szabták ki. Emléke a népnyelvben, népi leírásokban és népmesékben ma is él.