Erdélyi Zsuzsanna (Komárom, 1921) | TARTALOM | erdélyi cifraszűr |
formai tekintetben meglehetősen egységes, díszítésére nézve igen sokrétű. Fennmaradt példányok révén kifejlődésének főbb vonásai több századra visszamenően ismertek. 1. Az erdélyi bútor korai stílusrétegének képviselője az → ácsolt láda. Ez régebben kelengyeláda, később már csupán gabonatároló. A legutóbbi időkig számos háziiparos község lakói foglalkoztak a készítésével, a magyarokon kívül románok és cigány faragók is. Az erdélyi ácsolt ládák korai formáját azoknak a 1416. sz.-i példányoknak az alapján ismerjük, amelyek egyes szász faluk templomerődjében, a menedékül szolgáló kamrákban őrződtek meg (innen az elterjedt „templomi láda” elnevezés). Ezek a példányok már azt a jellemző készítésmódot és felépítést mutatják, amely a későbbiekben országosan általános maradt. Díszítésük részben az ilyen ládákon szokásos vésett, mértanias ékítmény, részben pedig hivatásos festőkkel készíttetett indás mustra vagy figurális ornamentika a 14. sz.-tól terjedő → asztalosbútor hatására. A későbbi központokban kialakultak az ácsolt ládák sajátos helyi változatai. Ezek többségénél a díszítmény erősen leegyszerűsített, nagyvonalú, néha csakis egyenes vonalakból áll. Az asztalos készítésű festett ládák hatására többfelé a 19. sz. első felében geometrizált virágokkal, főleg tulipán motívumokkal díszített példányok is készültek. 2. Az asztalosbútor a 1819. sz.-ra jutott uralomra a parasztházakban, korai terjesztői a templomi festett famennyezeteken dolgozó asztalosok voltak. Az asztalosbútor elterjedt voltáról a jelentős számban fennmaradt emlékanyag mellett a 19. sz. első felétől leírások is vallanak. A Székelyföldet és Barcaságot a 19. sz. 3. negyedében beutazó Orbán Balázs már mindenütt színesen festett bútorral berendezett szobabelsőket talált. Az elsősorban városokban és mezővárosokban kialakult készítőközpontok egyedi, önálló stílusa és egymással fennálló kapcsolatai nagyrészt a legutóbbi időkben megélénkült kutatás nyomán váltak ismertté. Ezeknek a készítőhelyeknek a legfőbb jellemzőjük a színes → virágozás; a régies megfogalmazású, kiforrott kompozíciók az erdélyi bútor korai elnépiesedéséről vallanak. (→ még: hétfalusi csángó bútor, → kalotaszegi bútor, → székely bútor, → torockói bútor) 3. Az asztalos készítésű erdélyi bútor hatására a házilag barkácsolt bútorfélék között kialakultak különlegesen kiképzett változatok. Ezek között figyelemre méltó a → pohárszék számos sajátos megoldású és díszítésű változata. A szerelmi ajándékként szolgáló kalotaszegi kisszékek (→ fonószék) egyedülállóan gazdag és változatos díszítésének a kialakulását is az asztalosbútor hatása indította el. Sajátos reneszánsz székformát őriztek meg és variáltak ötletesen a zsámolyszerű, deszkalábas → székek (Kalotaszeg: „guzsalyos szék”, Székelyföld: „gócalja szék”). Irod. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból (IVI., PestBp., 186873); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (III., Bp., 19071909); ifj. Kós Károly: A vargyasi festett bútor (Kolozsvár, 1972).