bál, báld

a → táncalkalmak egyik nagy csoportjának összefoglalása. Elnevezése az olasz ballo, balare <’táncolni’> szóból ered, s feltehetően francia–német közvetítéssel jutott Mo.-ra. A bálok mindig szervezettek és zártkörűek. Ez ünnepélyességükben és egyéb formaságokban is megnyilvánul: meghívók küldése (→ bilétes bál), rendező bizottság (→ táncrendezés), a → tánchely feldíszítése (pl. → szüreti tánc), a polgári társastáncok nagyobb szerepe (→ kontratánc, → túrtáncok), a polgári hatást tükröző → táncillem. A (bálokat rendszerint a naptári év jeles napjain (karácsony, farsang, húsvét, május első vasárnapja, pünkösd, búcsúkor), nagyobb munkaalkalmak végén (aratás, → aratóünnep, szüret) rendezték meg. Katonai bevonulás előtt tartották a regrutabálokat. Zártkörű bálok voltak az ún. páros és nős bálok, amelyekre a legények jegyesükkel, ill. a fiatal és középkorú házasok mentek el. A korcsoportok is szerveztek bálokat, sőt a bálozás ünnepi rendjét egyenesen áthatja a → korosztályok szerinti tagolódás. Ezért vannak farsangkor → gyermekbálok, serdülőbálok (puhabbál, → dudabál), legény- és leánybálok, ahonnan kizárták a külön mulató házasembereket, férjes asszonyokat. Az ún. batyus bálokon a meghívottak batyuba kötött élelemmel jelentek meg, amelyet az éjféli táncszünetben közösen fogyasztottak el. A bálok keretében a társadalmi rétegződés is érvényesült. Foglalkozás szerinti bálok: cselédbál, iparosbál, pásztorbál, tűzoltóbál. Az iparosbálok szokásai a céhes hagyományokhoz kapcsolódtak. A bál elnevezést a táncalkalmak spontán, kötetlenebb formáinál is használják, de azok természetét, lazább keretét, hangulatát jelzője fejezi ki (→ citerabál, → padkaporos bál, → szabad bál, → taposóbál). A bálokat a 18. sz.-ban általában bérelt házaknál tartották, később azonban a kocsmák, vendéglők helyiségeiben, sátorral fedett udvarain zajlottak le. – A legnagyobb számú és legváltozatosabb bálokat a legények csoportjai szervezték (→ legénycéh, → legényélet). Ők gondoskodtak a lányok ünnepélyes meghívásáról, a zenészek felfogadásáról és a bál rendjéről. A bál hagyománya máig eleven. – Irod. Morvay Péter–Pesovár Ernő: Somogyi táncok (Bp., 1954); Pesovár Ferenc: Tyukod táncai és táncélete (Bp., 1954); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Pesovár Ferenc: Fejér megyei népi táncok. I. Alapi táncok (Alba Regia, 1960); Ruitz Izabella: A parasztifjúság társasélete a Bódva vidékén (1880–1950) (Ethn., 1965–1966).