leánybanda

A serdülőkort elért mindkét nembeli fiatalok a házasságkötésig kisebb csoportokba szerveződtek. Az iskolát elhagyó vagy bérmált, konfirmált leányok koruk és szorosabban vett lakhelyük szerint kisebb csoportokba: lánybandába, lánycsapatba, cimboraságba, pajtásságba tömörültek. A leányok csoportosulását általában befolyásolta a falu társadalmának differenciáltsága, vagyis külön csoportosultak az iparoslányok, gazdalányok, cselédlányok stb. Ha a település vegyes vallású vagy kevert nemzetiségű volt, ezt a tényezőt is figyelembe vették. A lánycsoportok kezdeti formái már az iskoláskorban megvoltak, de mint tevékeny csoport csak a serdülőkor elérése után funkcionált. Egy-egy lánycsoport együtt bérelt fonóházat, vasárnap délután együtt sétáltak, együtt mentek el táncolni kocsmába, bálba, játszóhelyre. Egy-egy lánycsoport az egyházi szervezetekben is összetartott (→ Mária-lány). – Egy településen belül a különböző falurészek lánycsoportjai rivalizáltak, ellenséges viszonyban voltak egymással, pl. a mátraalji palócoknál ha felvégi lány elment az alvégiek mulatságára, vigyáznia kellett magára, mert a helyi lányok észrevétlenül hajába belenyírtak, ruhájába bevágtak. – Egy-egy lánycsoport létszáma 5–15 között változhatott. A tágabb csoporton belül egy-két lány vagy három-négy tagú lánycsoport között szorosabb barátság alakulhatott. Ezek egyformán öltözködtek, mindenhová egyszerre mentek, egymással bizalmasabbak voltak, mint a többiekkel. A leánybanda tagjai vidékenként legkedvesebb barátnőjüket komának, mátkának szólították, a többi pajtásnak különböző beceneveket adtak, pl. a Heves megyei Bodonyban szépöcsém, szeretőm, rózsabimbóm, csillagom stb. A D-Dunántúlon és É-Mo.-on szokásban volt a → komatálküldés, amely a szorosabb barátság nyilvános megpecsételése volt. – Ha a csoport tagjai közül valamelyik férjhez ment, a lánypajtások részt vettek a lakodalom előkészítésében a helyi szokásnak megfelelően, azonkívül a → csigacsinálásban vagy a télizöld-szedésben. A lakodalmon a lánypajtások egy része mint nyoszolyólány volt jelen. A → menyasszony búcsúztatásában a menyasszonyt leánypajtásaitól külön elbúcsúztatják. Mo.-on szokásban volt, hogy a menyasszony a templomi szertartás után a kendőjére tűzött rozmaringot legkedvesebb barátnőjének adta, s ezzel a tettel – a néphit szerint – mihamarabbi férjhezmenetelét biztosította. A legkedvesebb leánypajtás általában számításba jött mint a gyermekek keresztanyja is. – Ny-Mo.-on a leánybandáknak vezetőjük volt. A vezetőt nem formálisan választások útján jelölték ki, hanem a gyermekkorbtól folyamatos ismeretség, a vagyonosság, a külső megjelenés és a rátermettség alapján általában ennek a leánynak házánál jártak össze beszélgetni, kézimunkázni, játszani. Ebben az esetben inkább barátnői összejárásról volt szó. – A mezővárosokban és a városok falusias településrészein a legénytársaságok mellett szervezett leánytársaságokat is találunk. A társaság vezetőjét (első leány) itt választással jelölték ki, a választás módja azonban utánozta a legényszervezetek hasonló ceremóniáit, mintegy annak követéseként. A leánybandák tevékenysége a legénytársaságok mozgását követte, már csak azért is, mert szervezett megmozdulásaik mindig a legények kezdeményezéséből indultak el (→ bál). A leánybanda szerepe különösen fontos volt az emberi életet kísérő szokások (→ átmeneti rítusok) és a → naptári ünnepek teremtette alkalmakkor. Pl. → kontyolás, → leányavatás, → halott lakodalma, → kiszehajtás, → zöldághordás, → pünkösdi királynéjárás stb. – Irod. Szendrey Ákos: A népi élet társas összejövetelei (Ethn., 1938); Sz. Morvay Judit: Asszonyok a nagycsaládban. Mártaaljai palóc asszonyok élete a múlt század második felében (Bp., 1956); Ruitz Izabella: A parasztifjúság társasélete a Bódva vidékén (1880–1950) (Ethn., 1965–1966).