Bevezetés

FEJEZETEK

A hatvanas évek elején konszolidálódott az irodalmi élet. Mennyiségi vonatkozásban is felvirágoztak a műfajok: egyre-másra jelentek meg új verseskönyvek, s a költészet iránt érdeklődő nagyközönség szívesen olvasta is ezeket, s hamarosan népszerűek lettek körében az új lírikusok, akiknek egy része falusi környezetből érkezett a fővárosba s új színekkel, élettapasztalatokkal gazdagította a líra köznyelvét. A vers népszerűségének bizonyítéka például az is, hogy 1962-ben megdöbbentően sok elsőkötetes költő jelentkezett. Egy részük természetesen még a pályakezdés bizonytalanságainak jegyét viselte magán, de valamennyiükön érzett a tehetség. Ennek kibontakoztatásában választott mintáik is segítették őket: ekkor már kevesebben követték azt a költői forradalmat, melyet Juhász Ferenc kezdeményezett, annál inkább ösztönözte első próbálkozásaikat Nagy László következetes erkölcsi pátosza, s mindenek előtt Kormos István szeszélyes ritmikájú, a hatásokat magától értetődő természetességgel asszimiláló, azokból öntörvényű világot teremtő lírai kezdeménye. Az új költők egyik csoportja a Tűztánc közéleti, szerepvállaló líraeszményét folytatta: Baranyi Ferenc, Papp Lajos, Simai Mihály és Soós Zoltán líráját szenvedélyes pátosszal megvallott forradalmiság jellemezte, s olykor épp ez a patetikus-retorikus szerepvállalás okozta lírájuk hullámvölgyeit. A megállapodott körülmények, a hétköznapokra orientált, békés, nyugalmas fejlődés nem kedvezett ennek a költő-típusnak, a politikai-társadalmi aktualitásokra történő közvetlen reakció amúgy is vesztett hiteléből; még éberen élt az ötvenes évek emléke, s a líra új fejlődési íve inkább az intellektuális lírikusoknak nyújtott több lehetőséget.

Nem véletlen, hogy az ekkor induló költők egy része jóval [át]tételesebben igyekezett megvalósítani a közéletiség programját. Néhányan a szülőföld, a nagyváros, az átalakuló, teljesen új arcát mutató táj látványába transzponálták életérzéseiket, vagy a gyermekség és az emlékezés hitelesítette mítoszokba emelték azokat (Csukás István, Kiss Dénes, Galambosi László), mások a mindennapi lét kézzel fogható, objektív tényeiből indultak ki, s így rajzolták meg nemzedékük helykeresésének, otthonra találásának bonyolult folyamatát, olykor a lét általánosabb, ontológiai alapkérdéseiig is eljutva (Héra Zoltán, Niklai Ádám, Papp Lajos, Polner Zoltán, Varga Katalin). A legizgatóbb, legváltozatosabb tehetsége e nemzedéknek minden bizonnyal Csukás István volt, de a többiek lírájában is benn rejlettek a lehetőségek, melyek inkább 1975 után teljesedtek ki.