| Igazi tagoltak (Eumetazoa) | TARTALOM | A véglény és a sejt viszonya |
FEJEZETEK
A Brehm utolsó kötete az állatvilágot föl egészen a férgekig bezárólag tárgyalja s így valamennyi kötet közül ez öleli fel az állatvilágnak legnagyobb részét. Mivel a legalsóbbrendű lények, nevezetesen a véglények is ismertetéseink sorába tartoznak, ennek következtében nekünk jutott a feladat, hogy bevezetésül az állati és a növényi lények között fennálló különbségeket is kutassuk.
Aki természetszeretettől hevítve az élők nagy mindenségében sokat vándorol s odakint a szabad természetben állatot, növényt gyakorta megfigyelhet, annak könnyű dolog az élők eme csodálatos két világa között különbséget tenni. Könnyen megállapíthatja azt, hogy a növénynek rendszerint központi törzse van, melytől tápláló felületei: a gyökerek és az ágakon elhelyezkedő levelek messzire szétterjednek. Vele szemben azonban az állatnak vastag törzse van, abból legfeljebb a helyváltoztató és érzékelő szervei nyúlnak ki, táplálófelülete: a bélcsőrendszer azonban bent a törzsben helyezkedik el. Ha ennek a különleges alkati különbségnek az okát keresi, mindjárt meg is tudja adni rá a magyarázatot. Észreveszi azt, hogy a növény a föld nedveiben oldott sókból, általában szervetlen anyagokból táplálkozik, melyek környezetében meglehetősen hígult állapotban fordulnak elő s így néki azok felkeresésére, illetőleg azokból elegendő mennyiség összegyüjtésére messzire szétágazó gyökereket kell fejlesztenie. Ugyanilyen viszonyban van a levél is, mint a légbeli táplálékfelvevő és lélegzőfelület a táplálékához. Ez szénsavat vesz fel a levegőből, melyből szintén kevés van környezetében s hogy elegendőhöz jusson, ezért a levélzet is nagy felületre terjeszkedik ki. Megállapítja továbbá azt, hogy a levelek egyúttal a napfényre is törekednek, mert tápláló munkásságuk kifejtéséhez erőforrásként Istennek áldott napfényét használják fel s abból is elegendőt csak nagy felülettel tudnak felfogni és összegyüjteni s így a levél nem egy okból, nemcsak a szénsav felvétele miatt, hanem a napfény felfogása végett is nagy felületűvé, lapossá válik s lapjával rendszerint a napfény felé fordul.
Az állat azonban többé-kevésbbé kész, tömény s energiában gazdag táplálékhoz jut, midőn akár a növényeket, akár pediglen más állattársát, általán a szervetlen világból táplálkozó növénnyel szemben a szerves világot használja fel táplálékforrásként. Az állat az ő tömény táplálékából a növényhez képest aránylag keveset fogyaszt el, ezt testének kis felületével meg tudja szerezni s épúgy törzsének aránylag kicsiny, belső területén fel tudja halmozni a további felhasználás végett. A felvett táplálékot bent gyomrában, beleiben szétroncsolja, megemészti, összetételében leépíti, hogy a bélfalon át véglegesen testébe szívhassa fel. Ezzel szemben a növények életében az építőmunkához képest az emésztés, a tápláléknak szétroncsolása elenyésző jelentőségű.
Mint lényeges különbséget azt is könnyen megállapíthatja a természet szemléletében elmerült ember, hogy a növény megélhetése, fennmaradása céljából csak teret biztosít a maga számára, ahová meggyökerezik, ahol szétterjeszkedik, de amely helyet elpusztulása napjáig soha el nem hagy. Az állat azonban nagy általánosságban nincs növényi mód helyhez kötve, az állat a természetnek örökösen nyüzsgő-mozgó, helyét szabadon változtató vándora. E végett helyváltoztató szervei fejlődnek, amit a növényeken hiába keresünk. A természet szemlélete közben rájő a természetbarát arra is, hogy az állat mozgása, táplálékszerzése ellenfeleinek elkerülése végett érzékszervekkel gazdagon fel van szerelve s észre se veszi, és ha a tudós mondja neki, nehezen hiszi el azt, hogy érzékszervei a növényeknek is vannak.
Mindezeket a látszólag mélyreható különbségeket azonban csak az iskolázatlan természetbarát látja és tartja kizárólagosaknak. Az a természetbúvár, aki nemcsak szabad, felfegyverzetlen szemmel vizsgálja a természetet, hanem az élők mindenségének vizsgálatára a szemnek ma már rendkívül tökéletes fegyverét, a mikroszkópot is kezébe veszi s azon át nézi a szabad szemmel láthatatlan élő világot, nem tud növény és állat között kizárólagos és így lényeges különbséget megállapítani. Nem tud különbséget tenni, mert rájő arra, hogy az alsóbbrendű állatok világában is vannak a növények módjára, egyenesen valamely bokor- vagy famódra kibontakozó, szétterpeszkedő és természetesen helyhezkötött élőlények. Rájő ennek ellentétére is, nevezetesen megismer a moszatok világában olyan apró növényi lényeket, melyek a vízben állatok módjára, ostoraikkal szabadon mozognak és hogy egyebet ne mondjunk, az érzékelés céljára szolgáló apró szemfoltocskákkal vannak ellátva, sőt állati módra kilövelhető fegyverekkel is védekeznek. A mikroszkópos lények világának búvára csakhamar rájő arra is, hogy van a piciny lényeknek egy olyan törzse, melyben az apró szervezetek állatok módjára mozognak és növények módjára zöld festéktestecskékkel, ú. n. clorophíllum-szemecskékkel a víz szervezetlen sóiból táplálkoznak. Ezek a növényi állatok vagy állati növények – ha úgy jobban tetszik – az ú. n. ostoros véglények, vagy Flagellák, melyekből mint ős közös törzsből egyfelől a növények világát, másfelől pedig az állatok világát származtatják le. Annyira ide is oda tartoznak ezek a lények, hogy némelyikük ma chlorophyllum-testecskével s egyúttal esetleg helyhezkötve is növényi mód él és egyszer csak megunja ezt az állapotát, kibujik növényi bőréből és mint nyújtványokkal mozgó állati lény ragadozó életmódra tér át s baktériumokat, illetőleg egyéb apró elemi élőlényeket fogdosván össze, teljesen állati életmódot folytat.
A legújabb időknek ezek a gyönyörű tapasztalatai, melyeknek kiderítésében egyik magyar buvárnak, Scherffel Aladárnak is jelentős szerepe van, világossá teszik előttünk a növényeknek és állatoknak közeli rokonságát egy közös őstörzsből való leszármazását és természetessé teszik előttünk azt, hogy az élők közönségével egy közös tudományág, valamennyi tudományok legszebbike, az élettudomány, vagy biológia foglalkozik, melynek népszerűsítésére ebben a 18 kötetben oly nagy gondot fordított a magyar Brehm.
Az Élők mindenségét a tudomány a közös származás ellenére két világra, a Növények és az Állatok világára különíti szét. Az Állatok világában két nagy birodalmat aszerint különböztetünk meg, hogy sejtekre tagolódnak-e, vagy nem tagolódnak az állati lények. Az utóbbiakat mint Sejtekre nem tagolt (Acellulata) lények birodalmát különböztetjük meg a Sejtekretagoltak (Cellulata) birodalmától. A közös ősforrást, a közös kiindulási alapot: az ostorosokat vagy Flagellátákat itt az állatok világában is kimerítően tárgyaljuk, tekintet nélkül arra, hogy vajjon különlegesebben növényi, vagy inkább állati szervezetek-e vagy sem.
| Igazi tagoltak (Eumetazoa) | TARTALOM | A véglény és a sejt viszonya |