HELYSÉGNÉVMUTATÓ | TARTALOM | TÉRKÉPEK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE |
Valamennyi előforduló színjátéktípust felvettük mutatónkba, eltekintettünk viszont a forrásukul szolgáló, más műfajcsoportba tartozó művektől. Nem szerepeltetjük a tablókat, önállósult jeleneteket, ének- és táncbetéteket; még akkor sem, ha saját címük volt. A színpadi gyakorlatban gyakori címváltozatokat egy alakra egységesítettük, de mellette feltüntetjük az ismert változatokat; fordításoknál és magyarításoknál – lehetőség szerint – az átültetés alapjául szolgáló darab címét is, ami lehet az eredetié, s lehet a közvetítő drámáé. Eredeti prózai műveknél egy név szerepel, a szerzőé. Zenés daraboknál a zeneszerző neve áll az első helyen, utána következik a librettista, táncjátékoknál a koreográfus neve, végül a fordítóé/magyarítóé. Megkülönböztetjük az eredeti műre, a közvetítőre és a különböző fordításokra/magyarításokra történt utalásokat.
Aba (Szigligeti Ede) 261, 278. 279
Abellino (Zschokke, Heinrich–Benke József; Abellino, der grosse Bandit) 119, 137
Actio curiosa 446
Actus Historicus (Buchholtz György) 25
Adelaide (Mészáros Ignác–Balog István) 214, 217
Adelhaid von Wulfingen l.: Szegfalvy Ágnes
Aesopus (Rákosi Jenő) 402, 408, 461
Az aggszínész és leánya (Bayard, Jean François Alfred–Théaulon de Lambert–Marie Emanuel–Fáncsy Lajos; Le père de la dèbutante) 276, 282, 455
Ágis tragédiája (Bessenyei György) 43–45, 56, 56, 447
Ágoston (Kereskényi Ádám) 24
Ahnfrau (Grillparzer, Franz) 41
Ajaxnak és Ulixesnek Achilleus fegyveréről szóló versengése 444
Álarcosbál (Verdi, Giuseppe–Piave, Francesco Maria–Böhm Gusztáv; Un ballo in maschiera) 389, 407
Az áldozat (Vörösmarty Mihály) 250, 278
Aline, oder Wien in einer anderen Welt l.: Aline, vagy Buda-Pest a világ másik részében
Aline, vagy Buda-Pest a világ másik részében (Bäuerle, Adolf–Pály Elek; Aline, oder Wien in einer anderen Welt) 202
Alvajáró (Bellini, Vincenzo–Romani, Felice–Deáky F. Sámuel; La sonnambula) 341
Alzir (Voltaire–Péczeli József; Alzire, ou les Américains; Álzir, vagy az ámérikánusok) 44, 69, 91, 92
Amarilli (Castelletti, Cristoforo–Balassi Bálint) 20, 444
Amphitruo (Plautus, Titus Maccius–Collenuccio da Pesaro, Pandolfo) 18
Andria (Terentius Afer, Publius–Kovásznai Sándor) 44
Angelo (Hugo, Victor–Eötvös József; Angelo, tyran de Padoué) 181
Angelo (Hugo, Victor–Csató Pál; Angelo, tyran de Padoué) 181, 182, 347
Angyal Bandi (trilógia I. Benke József; II., III. Balog István) 137, 142, 151, 175, 210, 214
Aniska az udvarnál 95
Anna Bolena (Donizetti, Gaetano–Romani, Felice–Schodelné Klein Róza) 269
Antonius és Cleopatra (Shakespeare, William; Antony and Cleopatra) 298
Antony (Dumas, Alexandre id.–Szental György) 276, 304
Az anvaui klastrom omladéka (Telepi György) 172
Apostolok vetélkedése 17
Arandó és Miranda 142
Az Arany napnál lévő fogadó (Clauren, Karl–?; Das Gasthaus zur goldenen Sonne) 245
Az arany perecek (Dugonics András–Endrődy János; Macskási Julianna; A jó tanácsos) 64, 67, 68, 74, 145
Arlequin élete, halála és feltámadása (La Fortune–Lewin–Kaczér Ferenc) 188
Arlequin mint csontváz, vagy a varázspirics (Böhm, Moritz–Hasenhul, Leonard) 327
Arlequin mint garabonciás diák (Kaczér Ferenc) 188
Ármány és szerelem (Schiller, Friedrich; Kabale und Liebe) 38
Ármány és szerelem (Schiller, Friedrich; Kabale und Liebe; Szövevény és szerelem; Fortély és szeretet) 91, 92, 97
Ármány és szerelem (Schiller, Friedrich–Szenvey József; Kabale und Liebe) 373, 379, 457
Árpád ébredése (Vörösmarty Mihály) 232, 233, 260, 266, 272, 277
Arsenius, az asszonygyűlölő (Meisl, Karl–Láng Ádám; Arsenius der Weiberfeind) 169
Artaxerxes (Metastasio, Pietro–Egervári Ignác; Artaserse) 93, 111
Az árva és a gyilkos (Dupetit-Méré, Frédéric–Castelli, Ignaz Franz–Lilien Antal; La vallé du torrent, ou l’orphelin et le meurtier) 157, 203
Az árva fiú és a londoni koldusok (Dinaux, Arthur-Martin–Goubaux, Prosper–Lemoine, Gustave–Egressy Béni; Nicolas Nickleby, ou les mediants de Londres) 347, 349
Asszonyesztrenga (Heszmann Ferdinánd–Farkas József) 188
Az asszonyi jakobita klub (Kotzebue, August–Sebestyén László; Der weibliche Jacobinerclub) 81
Athéni Timon (Shakespeare, William–Kelmenfy László [Hazucha Ferenc]; Timon of Athen) 393, 395, 458
Attila, a hunnusok királya (Kratter, Franz–Ernyi Mihály; Attila, a hunúk királya; Attila, a hunnusok rettenthetetlen királya) 136
Attila, a hunnusok királya (Wesselényi Miklós) 92
Aubigny Clementia, vagyis a vallás miatt való zenebona Franciaországban IV. Henrik alatt (Katona József) 138
Aulularia (Plautus, Titus Maccius) 26
A bájrózsa (Faistenberger, Johann–Occoni, Ferdinand–Kaczér Ferenc) 187
Báléj (Auber, Daniel Francois–Scribe, Eugéne–Szerdahelyi József; Le bal de masquè) 313, 323, 341, 379, 389
Bánk bán (Katona József) 135–138, 174, 175, 184, 261, 277, 278, 302, 303, 352, 356, 368, 377, 400, 401, 409, 452, 453, 455–457, 459, 461, 462
Bánk bán (Erkel Ferenc–Egressy Béni) 407
Barátok (Lazarevič, Laza; Prijatelji) 419
Barlám és Jozafát (Belleczi Péter) 445
Bárnwell, vagy a londoni kereskedő (Lillo, George–Bodoki József; The London Merchant, or the history of George Barnwell) 91
Báró és bankár (Hugó Károly) 305, 354, 457
A bástyai kísértő lélek (Meisl, Karl–Komlóssy Ferenc; Das Gespenst auf der Bastei) 155
Báthori és Erdély (Székely Ádám) 354
Báthori Mihály, kolozsvári bíró l.: Vígkedvű Mihály
Báthory Mária (Erkel Ferenc–Egressy Béni) 268, 269, 284, 320, 322, 323, 368, 373, 455
Bátori Mária (Soden, Friedrich Julius Heinrich–Dugonics András; Inez de Castro) 69, 76, 91, 174, 178, 213, 279, 390
Beatrice di Tenda, vagy az ursinói kastély (Bellini, Vincenzo–Romani, Felice–Jakab István; Beatrice di Tenda) 268, 341
Becsület réme (Dingelstedt, Franz von; Das Gespenst der Ehre) 374
A becsületes ambíció (Holberg, Ludvig–?; Die honette Ambition) 97
Béla futása (Kotzebue, August–Kótsi Patkó János; Bela’s Flucht) 119, 151, 157, 213, 379
Béla futása (Ruzitska József–Kotzebue, August–Kótsi Patkó János; Bela’s Flucht) 170, 178, 204, 205, 219
Béldi Pál (Szigligeti Ede) 391, 392, 459
Belizár (Schenk, Eduard von–Kis János; Belisar) 199, 232, 323
Belizár (Donizetti, Gaetano–Cammarano, Salvatore–Gyergyay Ferenc; Belisario) 341, 389
Bem hadjárata (Molnár György) 403, 404
Béna borbély 143
Benvenuto Cellini (Kern Leó–Prechtler Ottó) 389
Benyovszky (Doppler Ferenc–Köffinger, Rudolf–Egressy Béni; Afanázia) 320, 321, 354, 356–358, 373, 457
Berényi Jolánta l.: Kún László
Berthold morva herceg, avagy nagylelkűség teszi naggyá a fejedelmet (Endrődy János) 69
Bíbor és gyász (Hegedűs Lajos) 392, 420
Blunzendorfi búcsú, vagy Windmandel Seraphina (Heinisch József–Hasenhut, Leonard) 328
Bocskai István (Kotzebue, August–Láng Ádám János; Ubaldo) 137, 151, 178
A boissyi boszorkány (Zayć, Ivan–Latabár Endre; Die Hexe von Boisy) 420
A bolygó Hollandi (Wagner, Richard–ifj. Ábrányi Kornél; Der fliegende Holländer) 407, 408
A Bor és Víz vetélkedése 445
Borgia Lucretia (Donizetti, Gaetano–Romani, Felice–Jakab István; Lucrezia Borgia) 268, 269, 341, 389
Borgia Lucretia (Hugo, Victor–Kolb, Gustav Eduard–Bethlen Ferenc) 182, 300
Borka asszony és György deák (Kertsó Cirjék) 24
Borsszem Jankó (Telepi György) 184
A borzasztó torony (Katona József) 138
A boszorkányok tánca a Szent Gellért hegyén, vagy Pirot, a nevetséges kukta (Reinwart, Karl) 116
Botcsinálta doktor (Molière–Kazinczy Ferenc; Le médecin malgré lui) 94, 319
Brankovics György (Obernyik Károly) 379, 392
Bruder Moritz, der Sonderling l.: Ország András; A különös természetű Móric
Brutus és Lucretia (Hugó Károly) 299
Buda (Demeter János) 70
Buda tragédiája (Bessenyei György) 46
Buda visszavétele (Guglielmi, Luigi–Sacchero, Giacomo; Die Befreihung Ofens) 34
Buda visszavétele l.: Szapáry Péter
Bűbájos fegyver (Riotte–Kaczér Ferenc) 188
A bűn (Müller, Adolf–Döbrentei Gábor; Die Schuld; A vétek súlya) 152, 152
Der Bürgermeister l.: Igazházi
A bűvös vadász (Weber, Karl Maria von–Kind, Johann Friedrich–Szerdahelyi József; Der Freischütz) 171, 206, 207
Caesar Aegyptus földjén Alexandriában (Cordara, Giulio Cesare–Faludi Ferenc) 27
Caligula (Dumas, Alexandre id.–Vajda Péter) 282
Camarilla (Vahot Imre) 358
Cár és ács (Lortzing, Gustav Albert–Szerdahelyi József; Zar and Zimmermann) 322
Carolo Carolini (Meisl, Karl–Murányi Zsigmond) 119
Centrum animae Crux Christi 23
Certamen deorum... (Dittersdorf, Karl Ditters von; Istenek vetélkedése) 31
A chinai csengőjáték (Eberwein, Traugott Maximilian–Uhlich József) 175
A chinai ünneplés, vagy ugyanaznap két mennyegző (Reinwart, Karl) 116, 117
Choufleury úr (Offenbach, Jacdues–Crémieux, Hector–Saint-Rémy; Monsieur Choufleury...) 401
Chremes (Plautus, Titus Maccius–Horváth János) 71
Cid (Corneille, Pierre–Teleki Ádám; Le Cid) 43, 44, 69, 447
Cid (Corneille, Pierre–Hegedűs Lajos; Le Cid) 394
Cigány (Szigligeti Ede–Doppler Károly) 379, 391
Cigányok tanyája 144
Cinkotai kántor (Balog István) 214
Clara von Hocheneichen l.: Makfalvy Anna Clavigo (Goethe, Johann Wolfgang) 38, 44, 379
Clavigo (Goethe, Johann Wolfgang–Kazinczy Ferenc) 104, 106, 146
Clavigo (Goethe, Johann Wolfgang–Egressy Gábor) 394
Coelina, vagy a titok gyermeke (Pixérécourt, René Charles Guilbert de–Deáky F. Sámuel; Coelina, ou l’enfant du mystère) 203
Collin és Róza l.: A rosszul őrzött lány Comedia Generalis de conflictu Turcorum et Hungarorum 446
Comico-Tragoedia (Felvinczi György) 446
Comico-Tragoedia 445
Comoedia Balassi Mennihart arultatasarol 20, 444
Comoedia Erdély siralmas állapotjáról 445
Comoedia epithalamica 445
Comoedia Gryllus (Frankfordinus Pannonius, Bartholomeus; A tücsök) 18
Comoedia Válaszutina l.: Válaszúti komédia
Constantinus és Victoria 445
Constantinus Porphyrogenitus (?–Faludi Ferenc) 27
Cordélia (Kreutzer, Konradin–Wolf, Pius Alexander–Szerdahelyi József) 206
Coriolanus (Collin, Heinrich Joseph von–Intzédi László; Coriolan) 134
Coriolanus (Shakespeare, William–Dobrossy István–Egressy Gábor) 263, 294, 297–300, 345, 379, 455
Die Corsen l.: A korzikaiak Magyarországon Cosí fan tutte (Mozart, Wolfgang Amadeus–Da Ponte, Lorenzo) 38
Cromwell (Hugo, Victor) 256
Cultura (Csokonai Vitéz Mihály) 450
Cyrus (Metastasio, Pietro–Kereskényi Ádám) 27, 43
Cyrus (Miskolczi Zsigmond) 446
Cziane és Liziás (Bilderbeck, Louis Francois–Szerelemhegyi András) 82, 110
Czillei és a Hunyadiak (Vörösmarty Mihály) 300–302, 377
Csalódások (Kisfaludy Károly) 174, 178. 347, 453
Csata Fehértemplomnál (Kilányi Lajos) 358
A csel (Bartay Endre–Jakab István) 268, 282, 320, 455
Cserny György (Mátray–Róthkrepf Gábor–Balog István) 130, 137, 150, 195, 197, 211, 214
Csikós (Szerdahelyi József–Szigligeti Ede) 314, 316–319, 330, 356, 357, 359, 379, 432, 456
Csillagmenet l.: Tractus Stellae
Csizmadia mint kísérlet (Bognár Ignác–Szigeti József) 419
Csokonai szerelme (Doppler Károly–Szigligeti Ede) 379
Csongor és Tünde (Vörösmarty Mihály) 255
Csörgősapka, vagy a jótevő zarándok (Henneberg, Johann Baptist–Schikaneder. Emanuel–Szerelemhegyi András; Die Schellenkappe, oder der wohltätige Derwish) 77, 82, 110, 111, 114, 115, 122, 170, 171, 203, 210
A dajka (Offenbach, Jacques–Bercioux, Eugène Tarnay Madarassy Pál; La bonne d’enfant) 401
Dalos Pista (Doppler Károly–Szigligeti Ede) 391
Dandin György (Molière–Kazinczy Gábor; Georges Dandin) 394
Dániel 24
De disputatione varadiana 444
A debreceni rüpők (Erkel Ferenc–Szigligeti Ede) 314, 316, 318
Dienes, vagy a királyi ebéd (Szigligeti Ede) 182
Dimitrij Samozvanec (Palárik, Jan; Az önjelölt Dimitrij) 421
Dinorah (Meyerbeer, Giacomo–Carré, Michel–Barbier, Jules–Csepregi Lajos; Le pardon de Ploermel) 389
Diocletián (Szigligeti Ede) 426, 427–429, 427, 429
Diogenes (Pyat, Félix–Egressy Béni–Csepregi Lajos) 374
Divathölgyek (Dumas, Alexandre ifj.–Feleki Miklós; Le demi-monde) 395
Djurad Branković (Obernyik Károly; Brankovics György) 420
Dobó Katica (Tóth Kálmán) 408
Doktor und Apotheker (Dittersdorf, Ditters von–Stephanie, Gottlieb jr.) 110
Dom Sebastian (Donizetti, Gaetano–Scribe, Eugène–Egressy Béni) 323
Don Caesar de Bazan (Dumanoir, Philippe–François–Dennery, Adolphe–Diósy Márton; Don César de Bazan) 354
Don Carlos (Schiller, Friedrich) 38, 419
Don Carlos (Schiller, Friedrich–Szenvey József) 174, 456
Don Carlos (Verdi, Giuseppe–Méry, Francois–Joseph–Du Locle, Camille–Ábrányi Kornél–Ábrányi Emil) 407, 411
Don Juan (Molière) 201
Don Juan (Mozart, Wolfgang Amadeus–Da Ponte, Lorenzo; Don Giovanni) 201
Don Juan, vagy a kőbálvány-vendég (Mozart, Wolfgang Amadeus–Da Ponte, Lorenzo–Pály Elek; Don Giovanni) 201, 206, 207, 322, 455
Don Juan, vagy a kővendég a pokol tornácánál (P. Z. – Láng Ádám János) 201
Don Juan a városban (Balog István) 201
Don Juan (táncjáték) 143
Don Pasquale (Donizetti, Gaetano–Ruffini, Giovanni–Egressy Béni) 323, 341, 389
Donna Diana (Moreto y Cabaña, Augustín–West, Karl August–Komlóssy Ferenc) 156, 183
Dorottya kínjai (Csokonai Vitéz Mihály–Balog István) 216
Dózsa György (Jókai Mór) 379, 392, 393, 398, 407, 459
Dózsa György (Erkel Ferenc–Szigligeti Ede) 407, 461
Drotár (Palárik, Jan) 421
A dunai nympha. vagy Harlequin pajzánságai (Schadetzky, Karl) 328
Dunanan apó (Offenbach, Jacques–Siraudin, Paul–Moineaux, Jules–Tarnay Madarassy Pál; Le voyage de monsieur Dunanan pére et fils) 401, 460
Az éberség és tunyaság vitája l.: Inter Vigilantiam et Torporem Dialogus
Ecloga pastorale 29
Ecsedi tündér (Thern Károly–Gaál József–Jósika Miklós) 280
Égiháború (Dittersdorf, Ditters von–Weidmann, Paul–Kótsi Patkó János; Das Donnerwetter) 116, 141
Egmont (Goethe, Johann Wolfgang–Szigligeti Ede; Egmont und Klärchen) 373, 409, 462
Egy bujdosó kuruc (Böhm Gusztáv–Szigligeti Ede) 415
Egy magyar király (Hugó Károly) 299, 300–303
Egy magyar önkénytes (Fodor Pál) 362
Egy óra (Lannoy, Eduard J. von–Lewis, Matthew Gregory–Holbein, Franz Ignaz–Pály Elek; One o’clock) 154
Egy óra Velencében (Carelle, Alphonse) 327
Egy pohár víz (Scribe, Eugéne–Nagy Ignác; Le Verre d’eau) 303, 307, 308
Egy szegény ifjú története (Feuillet, Octave–Feleki Miklós–Hegedűs Lajos; Le roman d’un jeune homme pauvre) 394
Egy szekrény rejtelme (Egressy Béni–Szigligeti Ede) 314, 316, 318, 352
Egy táblabíró a márciusi napokban (Szigeti József) 354, 359, 361, 457
Egy zsidó család (Mirani, Johann Heinrich–Berzsenyi Károly; Eine Judenfamilie) 401
Az egymást bosszantók (Shakespeare, William–Beck, Heinrich–Benke József; Die Quälgeister) 140
Ein treuer Diener seines Herrn (Gillparzer, Franz) 367
Éjfél után (Lockroy, Simon–Anicet-Bourgeois, Auguste–Dunkel Tivadar–Gombos Imre; Passé minuit) 349
Ekebontó Borbála (Tóth Lőrinc) 182
Az elátkozott herceg (Plötz, Johann von–Somolki [Komlóssy] Ferenc; Der verwunschene Prinz) 155
Az élet álom (Calderón de la Barca, Pedro–Déry István; Das Leben ein Traum) 41
Élet és Halál vetélkedése 17
Elevenholt házaspár (Lebrün, Karl August–Telepi György; Die lebendig tote Eheleute) 180
Elfride, vagyis a szépség áldozatja (Bertuch, Friedrich Justin–Boér Sándor; Elfride) 69, 91
Eljegyzés álarc alatt (Degré Alajos) 308, 347, 353
Eljegyzés lámpafénynél (Offenbach, Jacques–Carré, Michel és Battu, Léon–Feleki Miklós; Le mariage aux lanternes) 410, 415, 459
Éljen az egyenlőség! (Eötvös József) 309, 357, 456
Elmerick (Lillo, George) 367
Elrabolt hölgy (Heinisch József–Szőllősy Lajos) 188
Az első hajós (Pacha Gáspár–Vida László) 142, 142
Élvéa, a víz tündére (Doppler Ferenc–Kobler Ferenc) 395
Embergyűlölés és megbánás (Kotzebue, August–Kóré Zsigmond; Menschenhass und Reue) 45, 66, 68, 70, 74, 92, 97, 121, 135, 136, 174, 286
Emilia Galotti (Lessing, Gotthold Ephraim) 35, 38
Emilia Galotti (Lessing, Gotthold Ephraim–Kazinczy Ferenc) 45, 252, 277, 454
Emilia Galotti (Lessing, Gotthold Ephraim–Kótsi Patkó János) 134
Die Entführung aus dem Serail (Mozarl, Wolfgang Amadeus–Bretzner, Christian) 32, 37, 77
Az érdemes kalmár (Gorove László) 104, 136
Érdemkoszorú (Komlóssy Ferenc) 154
Die Erhebung von Pest zur königlichen Freystadt (Kotzebue, August) 41
Erkölcsnek dicsősége (Kaiszer József) 27
Ernani (Verdi, Giuseppe–Piave, Francesco Maria–Egressy Béni) 322, 341, 389, 456
Ernst Graf von Gleichen l.: Gróf Baranyi György Az erőszakos házasság (Molière–?; La mariage forcé) 48
Der erste Wohlthäter Ungarns (Kotzebue, August) 136
Erzsébet (Erkel Ferenc–Doppler Ferenc–Doppler Károly–Czanyuga József) 389
Eskü, vagy a syracusai zsarnok (Mercadante, Severio–Rossi, Gaetano–Jakab István; Il guiramento) 269, 282
Az esküvés (Gombos Imre; Szent a törvény, szent az esküvés) 152, 175, 452
Észak csillaga (Meyerbeer, Giacomo–Seribe, Eugéne–Havi Mihály; L’Étoile du Nord) 379, 389
Etelka (Dugonics András–Soós Márton; Etelka, vagy a megszomorított ártatlanság) 70, 73, 75
Etelka Karjelben (?– Dugonics András; Die Kolonie) 68
Eugénie (Beaumarchais, Pierre-Augustin Caron de) 55
Evakathel und Prinz Schnudi l.: Pikkó herceg Evander és Alcimna (Gessler, Salomon–?) 95, 154
Evangelium secundum Marcas Argenti l.: Az ezüst Márkák szerint való Evangélium
Az ezred lánya (Donizetti, Gaetano–Saint-Georges, Jules-Henri Vernoy de–Bayard, Jean-François-Alfred–Bassi, Calisto–Egressy Béni; La fille du régiment) 341
Az ezüst Márkák szerint való Evangélium (Evangelium secundum Marcas Argenti) 16
A falusi borbély (Schenk, Johann Baptist–Weidmann, Josef és Paul–Kótsi Patkó János; Der Dorfbarbier) 142, 210, 319
A falusi inderkedések, avagy a próbára tett szeretők (Verseghy Ferenc–Ehrenstein János) 143
Falusi lakodalom (Jakab István) 314, 354
A falusiak (Szigeti József) 391
Farsangi iskola (Vahot Imre) 310, 314
A fátyol titkai (Vörösmarty Mihály) 183
Faust (Gounod, Charles–Barbier, Jules–Carré, Michel–Ormay Ferenc) 407
Faust (Goethe, Johann Wolfgang) 249, 410
Faust (Klingemann, Ernst August Friedrich–Komlóssy Ferenc) 157
Fédra és Hyppolitus (Racine, Jean–Zechenter Antal; Phèdre) 44, 447
Fehér és piros rózsa (Shakespeare, William–Kean, Edmund–Tóth József–Csepregi Lajos; Henry VI) 394
A fehérek (Mallefille. Félicien-Jean-Pierre–d’Artigues, Aubert–Egressy Béni; Les enfants blancs) 247
A fejér asszony (Boieldieu, Francois-Adrien–Scribe, Eugène–Pály Elek; La Dame blanche) 170–172, 170
Fejér és fekete (Kuthy Lajos) 282
Fejérvári szüret (Komlóssy Ferenc) 156
A fekete asszony (Müller, Adolf–Meisl, Karl–Szerdahelyi József; Die schwartze Frau) 172
Fekete dominó (Auber, Daniel–Francois–Scribe, Eugène–Lengyel Dániel; Le domino noir) 341
Fenella, a portici halásznő (Köpf–Uhlich József) 176
A fény árnyai (Szigligeti Ede) 408
Férj az ajtó előtt (Offenbach, Jacques–Delacour, Alfred–Morand, Léon–Szerdahelyi Kálmán; Un mari à la porte) 397
Férjelv és női csel (Kövér Lajos) 419
Ferrandino (Hensler. Karl Friedrich–?) 119, 137
Fiatal házasok (Csató Pál; Megházasodtam) 184
Fidelio (Beethoven, Ludwig van–Treitschke, Friedrich Georg) 41
Fidelio (Beethoven, Ludwig van–Treitschke, Friedrich Georg–Lengey Károly; Fidelio, oder die eheliche Liebe) 282, 321, 322, 455
Fiesco (Schiller, Friedrich) 38
Figaro házassága (Mozart, Wolfgang Amadeus–Da Ponte, Lorenzo–Ney Ferenc; Figaro lakodalma; Le nozze di Figaro) 38, 389, 459
A filozófus (Bessenyei György) 46, 71, 72, 449
A filozófus és az igaz magyar l.: A filozófus
La finta ammalata l.: A tettetett beteg
Florentina (Gyöngyösi István?) 445
Fogoly (Della Miria, Pierre-Antoine-Dominique–Duval, Alexandre–Deáky F. Sámuel; Le prisonnier) 205
A formentérai remete (Kotzebue, August–Verseghy Ferenc; Der Eremit auf Formentera) 68, 77, 109, 142, 170
A formentérai remete (Kotzebue, August–Boér Sándor; Der Eremit auf Formentera) 93, 109, 111
Fortély és szerelem l.: Ármány és szerelem Fortunio dala (Offenbach, Jacques–Crémieux, Hector–Halévy, Ludovic–Csepregi Lajos; La chanson de Fortunio) 397
Fösvény (Molière–Erdélyi János; L’Avare) 356
Fra Diavolo (Auber, Daniel-Francois–Scribe, Eugène–Szerdahelyi József; Fra Diavolo, ou L’Hotellerie de Terracine) 316, 341, 389, 455
Franciaországi tündér, vagy egy asszonygyűlölőnek szerelmi gyötrelmei (Müller, Wenzel–Meisl, Karl–Szerdahelyi József; Die Fee aus Frankreich) 172
Frangepán Erzsébet (Szigligeti Ede) 182
Frigyesi Elek, vagy menet a vashámorba (Holbein, Franz Ignaz–Láng Ádám János; Fridolin, oder Der Gang nach dem Eisenhammer; Frigyesi Elek, vagy a vashámorba való bejárás) 118, 120, 174, 277
Gályarab (Fenouillot, Charles-Georges–Aranka György; Újmódi gonosztevő; L’Honnête criminel) 92, 97
Gályarab (Fenouillot, Charles-Georges–Ráday II. Gedeon; L’Honnête criminel) 45
Gályarab (Fenouillot, Charles-Georges–Wesselényi Zsuzsanna; Újmódi gonosztevő; L’Honnête criminel) 92
Garabonciás diák (Munkácsy János) 179, 180, 184, 266, 281, 358
Gauthier Margit (Dumas, Alexandre ifj.–Bulyovszkyné Szilágyi Lilla; Da Dame aux camélias; A kaméliás hölgy) 394, 397
Gazdagság és szegénység (Kövér Lajos) 392
Gazdag és szegény (Souvestre, Émile–Kazinczy Gábor; Richte et pouvre) 304
Geklen Adelaida (Voltaire–Zechenter Antal; Adélaïde du Guesclin) 44
Gemma di Vergy (Donizetti, Gaetano–Bidera, Emanuele–Jakab István) 268, 341
Generál Slenszheim (Spiess, Christian Heinrich–Ihászi Imre; General Schlensheim) 97
Genfi árva (Ducange, Victor–Castelli, Ignaz Franz–Radnótfáy Sámuel; Die Waise aus Genf) 154
Genovéva (Offenbach, Jacques–Jaime és Trefreu–Latabár Endre; Geneviève de Brabant) 401
Gerolsteini nagyhercegnő (Offenbach, Jacques–Meilhac, Henri–Halévy, Ludovic–Evva Lajos; La grande-duchesse de Gerolstein) 403
Gizella, vagy a villik (Adam, Adolphe–Saint-Georges, Vernoy de–Gautier, Théophil-Borri, Pasquale; Giselle) 332–336, 357, 456, 479
Gizul (Thern Károly–Lengyel Dániel) 320, 321
Görgey, vagy a világosvári gyásznapok 410
Götz von Berlichingen (Goethe, Johann Wolfgang) 38, 117
Gránátos tábor (Doppler Károly–Czanyuga József) 389
Gringoire (Banville, Théodore) 409
Griseldis (Halm, Fruedrich) 42
Griseldis (Halm, Friedrich–Fáncsy Lajos) 42, 379, 390
Gräfin von Giessbach l.: Vashalmi Jerte
Gritti (Szigligeli Ede) 300, 301, 456
Gróf Baranyi György (Soden, Friedrich Julius Heinrich–Károlyi Ferenc; Ernst Graf von Gleichen) 68
Gróf Benyovszky (Kotzebue, August–Láng Ádám János; Graf Benyovszky, oder Die Verschwörung auf Kamschatka) 111, 121, 151, 321
Gróf Essex (Schmidt, ?–Seelmann Károly) 91
Gróf Eszeksz (Banks, John–Dyk, Johann Gottfried–Osváld Zsigmond) 69, 91
Gróf Valtron, avagy a szubordináció (Möller, Heinrich Ferdinand–Kónyi János; Graf Waltron, oder die Subordination) 45, 47, 67, 67, 80, 97, 448, 468
Guttenberg (Dobsa Lajos) 392, 395
Guzman Johanna (Verdi, Giuseppe–Scribe, Eugéne–Csepregi Lajos; Giovanna de Guzman; Szicíliai vecsernye; Johanna Guzman) 389, 390, 395
Gyapai Márton, vagy a feleségét féltő gyáva lélek (Molière–Simai Kristóf; Sganarelle) 71
Gyarmati életképek (Alexandre) 332
Gyászvitézek (Szigligeti Ede) 278, 279
A gyermekekhez való szeretetnek ereje (Schröder, Friedrich Ludwig–Bartsai László; Macht der Kindesliebe; Gyermeki szeretet ereje) 97
Háládatos fiú (Engel, Johann Jakab–Fáy Zsuzsa; Der dankbare Sohn) 45
Háládatosság ünnepe (Komlóssy Ferenc) 155, 156
A halász és arája (Campilli Frigyes) 334
A haldokló Cato (Gottsched, Johann Christoph–?; Sterben des Cato) 91, 97
A halottak emléke (Szigligeti Ede) 408
Hamburg megszabadulása (Rombach–Komlóssy Ferenc) 150
Hamlet (Shakespeare, William–Schröder, Friedrich Ludwig) 35, 38, 39, 44, 58
Hamlet (Shakespeare, William–Schröder, Friedrich Ludwig–Kazinczy Ferenc) 45, 47, 63, 69, 91, 96, 97, 107, 109, 117, 134, 135, 155, 174, 185, 201, 210, 215, 337, 470
Hamlet (Shakespeare, William–Schlegel, August Wilhelm–Kazinczy Ferenc) 134
Hamlet (Shakespeare, William–Vajda Péter; The Tragicall Historie of Hamlet Prince of Denmarke) 281, 282, 294, 379, 455
Hamlet (Shakespeare, William–Arany János; The Tragicall Historie of Hamlet Prince of Denmarke) 409, 462
Hamlet (Shakespeare, William–Schröder, Friedrich Ludwig–Kazinczy Ferenc–Balog István) 215
Hamupipőke (Rossini, Gioacchino–Piave, Francesco Maria–Ney Ferenc; La Cenerentola) 389
Hamupipőke (Isouard, Nicoló) 41
Hanno (Beck, Heinrich–?) 119
Haramiabanda (Heinisch József–Szőllősy Lajos) 188
Haramiák (Verdi, Giuseppe–Schiller, Friedrich–Mattei, Andrea–Nádaskay Lajos; I masnadieri) 389
Haramiák (Schiller, Friedrich; Die Räuber) 38, 69, 119
Haramiák (Schiller, Friedrich–Barcsai László; Die Räuber; Tolvajok) 91, 134, 174, 379, 454
Haramiák (Schiller, Friedrich–Darvas János; Die Räuber; A hegyi tolvajok, vagy inkább latrok) 69
Harlequin kalandjai, vagy minden percben új csín (Kaczér Ferenc–Kolosánszky János) 326
III. Richard (Shakespeare, William–Weisse, Christian Félix; Richard III.) 35, 38, 70
III. Richard (Shakespeare, William–Vajda Péter–Egressy Gábor; Richard III.) 247, 294–297, 299, 300, 303, 456
Hármas vitézek (Voltaire–Bessenyei György; Le triumvirat) 44
Három körösztény leány (Hrotswitha; Dulcitius) 17, 444
Hatalomszó (Ziegler, Friedrich Wilhelm–Telepi György; Der Machtspruch) 179
VI. Henrik l.: Fehér és piros rózsa
A havasi juhászleány (Kótsi Patkó János) 92, 95, 109, 111
A havasi rémkirály és az embergyűlölő (Müller, Venzel–Rajmund, Ferdinand–Telepi György; Der Alpenkönig und der Menschenfeind) 172, 173, 202
A haza szeretete, vagy a nagy Hunyadi Nándorfehérvárban (Vida László) 137
A haza szeretete, avagy nemes Szeged városának a törököktől való elvétele (Vedres István) 120
Házi orvosság (Weisse, Christian Felix–Simai Kristóf; Die verwandelten Frauenzimmer) 188
A hazug (Goldoni, Carlo–Schletter, Salamon Friedrich–?; Il bugiardo) 140
Hédervári Cecília (Katona József–Komlóssy Ferenc; Aubigny Clementia) 183
Hedvig, vagy a háládatosság példája (Körner, Theodor–Déry István; Hedwig) 118, 174
A hegyi tolvajok, vagy inkább latrok l.: Haramiák
Heilbronni Katica (Kleist, Heinrich von–Holbein, Franz Ignaz–Komlóssy Ferenc; Das Käthchen von Heilbronn, oder die Feuerprobe) 153, 156, 174
Hernani (Hugo, Victor–Kolb, Gustav Eduard–Luzsénszky Mihály) 181
Hinkó, a hóhérlegény (Birch-Pfeiffer, Charlotte–Kiss Iván János; Hinko, der Freiknecht) 286
A hitető Mahomed (Voltaire–Zechenter Antal; Mahomet) 44, 47
A hív jobbágyok hálaadó innepe, vagy a megszabadult rabszolgálók (Weigl, Joseph–Ehrenstein János) 143
Honvédhuszárok, vagy a nagysarlói győzelem (Balázs Frigyes–Almási Tihamér) 401, 410
Horatiusok és Curiatiusok (Mercadante, Saverio–Cammarano, Salvatore–Egressy Béni; Gli Orazi ed i Curiazi) 364
Horatziusok és Curiatziusok (Corneille, Pierre–Zechenter Antal; Horace) 44
Horatiusok és Curiatiusok (Collin, Heinrich Johann von–Zechenter Antal; Horatier und Curiatier) 174, 272
Hóravilág Erdélyben (Andrád Elek) 137, 138, 202
Hugenották (Meyerbeer, Giacomo–Scribe, Eugène–Nádaskay Lajos; Les Hugenots) 389
Hunyady János (Kisfaludy Sándor) 210, 232
Hunyadi János a szendrői várban (Tanárky Pál) 137
Hunyadi László (Erkel Ferenc–Egressy Béni) 288, 289, 307, 320, 322, 323, 352, 354, 356, 367, 373, 379, 395, 420, 456
Hunyadi László (Lakos János) 48, 70
Hunyadi László (Szentmiklóssy Alajos) 175
Hunyadi László tragédiája (Bessenyei György) 45
Hunyadi László 202
Die Hunyadische Familie (Weber, Simon Peter) 74
Húsvéti Szekvencia 15
Huszárcsíny (Vahot Imre) 379
Hűség hűtlenségből (Kövér Lajos) 392
Hyppárchus és Hyppiás (Wesselényi Miklós) 92
Az idegesek (Sardou, Victorien–Barrière, Theodore–Feleki Miklós; Les gens nerveux) 409
Az igaz papságnac tiköre (Sztárai Mihály) 19, 24
Igazházi (Brühl, Alois Friedrich–Simai Kristóf; Der Bürgermeister) 47, 70, 76, 93, 449
Az igazság jutalma (Kotzebue, August–Ernyi Mihály; Lohn der Wahrheit) 118, 178
Igazság temploma (Meyer, Friedrich Ludwig Wilhelm–Mérey Sándor; Der Tempel der Wahrheit) 82
Ildikó (Vajda János) 393
Ilka, vagy Nándorfehérvár bevétele (Kisfaludy Károly) 151, 152, 175, 202, 452
Ilka és a huszártoborzó (Doppler Ferenc–Janotyckh Adlersheim, Johann–Szerdahelyi József) 373, 389, 458
Inez de Castro (Soden, Friedrich Julius Heinrich–Horváth József) 91, 92
Incognito, vagy a fejedelem titkos utazása (Ziegler, Friedrich Wilheim–Mérey Sándor; Das Incognito, oder der König auf Reise) 135
Inkle és Járikó, avagy az arany idő (Eckartshausen, Karl von–Kótsi Patkó János; Aranyidő) 95–97, 110, 111, 114, 122, 170
Inkognito (Palárik, Jan) 421
Inter Vigilantiam et Torporem Dialogus (Frankfordinus Pannonius, Bartholomeus; Az éberség és tunyaság vitája) 18
Iparlovag (Degré Alajos) 310
Iréne (Kisfaludy Károly) 152, 419
Isacco (Metastasio, Pietro) 31
Az ismeretlen nő (Bellini, Vincenzo–Romani, Felice–Szerdahelyi József; La Straniera) 268, 341
Istenek vetélkedése l.: Certamen deorum... István király koporsója (Komlóssy Ferenc) 156
István, a magyarok első jóltevője (Kotzebue, August–Komlóssy Ferenc; Der erste Wohlthäter Ungarns; Ungarns erster Wohlthäter; Magyarország első jóltevője) 119, 151, 156
István, a magyarok első királya (Girŀik, Franz Xaver–Katona József; Stephan, der erste König der Hungarn) 136, 138
Ivók miséje (Missa potatorum) 16
János király (Shakespeare, William–Arany János; King John) 410
János lovag (Czakó Zsigmond) 300, 301, 303
A jártas-költes vőlegény (Dyk, Johann–Bartsai László; Der verschriebene Bräutigam aus Paris) 94
Játékosok miséje (Missa lusorum) 16
Jegygyűrű (Egressy Béni–Szigeti József) 314, 316, 318
Jelitza és Örs (Mátray–Róthkrepf Gábor–Balog István–Láng Ádám János) 131
Jephta (Buchanan, George–Balassi Bálint) 20
Jesu Fily Mariae 445
Jetzid és Hába (Weidmann, Paul–Gorove László) 136
A jó hazafiak (Toldy István) 408
A jó tanácsos l.: Az arany perecek
Joas (Benyák Bernát) 43
A Jók barátja, a Rosszak ellensége (Inántsi Pap Gábor) 155
Joko, a brasiliai majom (Carelle, Alphonse) 329
Jól őrzött lány (Labiche, Eugène–Michel, Marc Antoine Amédée–Bulyovszkyné Szilágyi Lilla; La fille bien gardée) 394
Jolánta, jeruzsálemi királynő (Ziegler, Friedrich Wilhelm–Murányi Zsigmond; Jolantha, Königin von Jerusalem) 118
Jolánta, Jeruzsálem királynője (Ziegler, Friedrich Wilhelm–Katona József; Jolantha, Königin von Jerusalem) 137
Jósige (Garay János) 182
A jószívű házasok l.: A nemes hazugság
A jószívű zsidó (Lessing, Gotthold Ephraim–?; Die Juden) 94
József és testvérei (Méhul, Étienne Nicolas–Duval, Alexandre–Láng Ádám János; Joseph) 170, 205, 319
Judit 24
Julius Caesar (Shakespeare, William–Vörösmarty Mihály) 299, 455
Jupiter theátruma (Balog István) 210, 218, 350
Kabale und Liebe (Schiller, Friedrich) 38
Káin és Ábel története 24
Kalandor (Ney Ferenc) 314
Kalmár és tengerész (Czakó Zsigmond) 305–307, 343, 344, 346, 347, 456
A kaméliás hölgy l.: Gauthier Margit
Karnyóné (Csokonai Vitéz Mihály; Az özvegy Karnyóné) 215, 316, 450
Katinka, a marienburgi leány (Kratter, Franz–Ernyi Mihály; Das Mädchen von Marienburg) 119
Katona-szerencse l.: Minna von Barnhelm
Kean (Dumas, Alexandre id.–Fáncsy Lajos) 276
Kegyenc (Teleki László) 253–258, 299–301, 366, 455
Kékszakáll (Offenbach, Jacques–Halévy, Ludovic–Meilhac, Henri–Latabár Endre; Barbebleue) 410
Kemény Simon (Szigligeti Ede) 409
Kemény Simon (Kisfaludy Károly) 151, 170, 179, 96, 202, 213, 217
Kemény Simon (Arnold György–Kisfaludy Károly) 170, 205
Kemény Simon (Ruzitska József–Kisfaludy Károly) 170, 205
A kéntelenségből való orvos (Molière–?; Le Médecin malgré lui) 48
A kenyérmezei viadal, vagy a hasonlíthatatlan vitézség (Budafalvi Bors Sámuel) 202
A képzelődésben levő filozófusok l.: A magokhitt filozófusok
Képzelt beteg (Molière; Le malade imaginaire) 389
Keresztes vitézek (Kotzebue, August–Benke József; Die Kreulzfahrer) 118
A kérők (Kisfaludy Károly) 94, 140, 155, 157, 166, 174, 188, 250. 452, 473
Két altiszt (Mazzucato, Alberto–Romani, Felice–Szerdahelyi József; Der Todeswurf, oder Die beiden Sergeanter) 364
Két Barcsai (Jósika Miklós) 300, 301, 303, 377, 379
Két Dózsa, vagy a kuruc lázadás 363, 457
A két Foscari (Verdi, Giuseppe–Piave, Francesco–Egressy Béni; I due Foscari) 389
Két gyám (Szénfy Gusztáv–Jókai Mór) 314
Két huszár (Doppler Ferenc–Czanyuga József) 379, 389
A két jóbarát (Jósika Kálmán) 408
Két László (Tóth Lőrinc) 286
Két pisztoly (Erkel Ferenc–Szigligeti Ede) 314–316, 319, 330, 346, 347, 374, 379, 456
Két szó (Dalayrac, Nicolas–Marsollier, Benoit–Joseph–Deáky F. Sámuel; Deux mots) 205, 266
Két úr szolgája (Goldoni, Carlo–Schröder, Friedrich Ludwig–Sághy Ferenc; Il servitor dei due padroni) 140, 174, 347
A kétalakú (Holbein, Franz–Jakab István; Der Doppelgänger) 274, 277
A kettősök (Klinger, Friedrich Maximilian–Ihászi Imre; Die Zwillinge) 66
Kézműves (Egressy Béni–Vahot Imre) 310, 314, 318
Kézművesek lakomája (Angely, Louis–Mérei Móric; Das Fest der Handwerker) 179, 180
Ki-ki saját háza előtt seperjen (Schneider, Ludwig–Szomor Máté; Jeder fege vor seiner Thüre) 75, 214
Ki légyen ő? (Schröder, Friedrich Ludwig–Boér Sándor; Wer ist Sie?) 94
Kincsásók (Méhul, Étienne Nicolas–Seyfried, Ignaz Xaver–Horváth József; Die Schatzgräber) 142
Kincskeresők (Vörösmarty Mihály) 183
Das Kind der Liebe l.: A szerelem gyermeke
Kipfelhauser és családja (Havi Mihály) 410
A király házasodik (Tóth Kálmán) 408
A király mulat (Hugo, Victor–Egressy Béni; Le roi s’amuse) 356
A kisvárosiak (Kotzebue, August–Csizmadia István; Die deutsche Kleinstädter) 140
Klotár (?–Bánffy Borbála) 119
Kocoúrkovo (Chalupka, Ján; Kandúrfalva) 421
Kodrus, vagy szép dolog a hazáért meghalni (Cronegk, Johann Friedrich–Wesselényi Miklós; Codrus) 88, 92, 134, 135
Korona és vérpad (Dumas, Alexandre id.–Jermann, Eduard–Jakab István; Krone und Schaffot, oder Der Schlaftrunk; Catherine Howard) 181, 182, 273
A korzikaiak Magyarországon (Kotzebue, August–Fikker János–Kótsi Patkó János; Die Corsen) 119, 156
Kőműves és lakatos (Auber, Daniel-Francois–Scribe, Eugène–Delavigne, Casimir–Szerdahelyi József; Le maçon) 170
Könnyelműek (Czakó Zsigmond) 307, 352
Könyves Kálmán (Jókai Mór) 379, 459
Kulmhegyi haramiák (Cuno, Heinrich–Komlóssy Ferenc; Die Räuber von Culmberg) 145
Kún László (Bertuch, Friedrich Justin–Dugonics András–Rehákné Moór Anna; Elfride; Berényi Jolánta) 69, 91, 218
A kunok (Császár György–Kirchlehner Ferenc) 364, 379, 457
A különös természetű Móricz (Kotzebue, August–Hotváth József; Bruder Moritz, der Sonderling) 94, 95, 97
A különös tükör (?–Őri Fülöp István) 96
Lady Tartuffe (Girardin, Mme Émile [Delphine Gay]–Országh Antal) 394
Lais, vagy az erkölcsi makacs (Bessenyei György) 46
Lammermoori Lucia (Donizetti, Gaetano–Cammarano, Salvatore–Egressy Béni; Lucia di Lammermoor) 323, 341, 456
Lanassza (Lemierre, Antoine Marin–Plümicke, Karl Martin–Kazinczy Ferenc; Lanassa) 58, 59, 70, 121, 178
A lantosok, vagy a víg nyomorúság (Reimann Ferenc–Schikaneder, Emanuel–Szerelemhegyi András; Die Lyranten, oder das lustige Elend) 76–78, 110, 141
Lauzus és Lydia (Vida László) 70
Lázadás a serailban (Ellenbogen Adolf–Hasenhut, Leonard) 328
A leányőrző (Kisfaludy Károly) 242, 242
Lear király (Shakespeare, William; King Lear) 423
Lear király (Shakespeare, William–Weisse, Christian Felix; König Lear) 35, 38, 39
Lear király (Shakespeare, William–Weisse, Christian Felix–Mérey Sándor; König Lear; Szabolcs vezér) 70
Lear király (Shakespeare, William–Weisse, Christian Felix–Komlóssy Ferenc; König Lear) 156
Lear király (Shakespeare, William–Vajda Péter és Egressy Gábor; King Lear) 277, 294, 298, 300, 345, 379, 454
Légyott az álarcosbálban (Borri, Pasquale) 335
A lebilincsezett Prométheus (Aiszkhülosz–Verseghy Ferenc; Prométheusz deszmótész) 93
A lelenc (Szigligeti Ede) 408, 432, 433, 460
Lengyel király házassága (Hassaureck, Franz Josef–Petrichevich Horváth Dániel; König Stanislaus, oder das doppelte Incognito) 179
Leona (Czakó Zsigmond) 306, 307, 478
Leoninus és Leonina 24
Leopoldstag l.: Mátyás napja Soroksárott, vagy sem embergyűlölés, sem megbánás
Les fâcheux (Molière) 28
Lidércek (Szigligeti Ede) 280
Lignerolles Lujza (Dinaux, Arthur-Martin–Legouvé, Ernest–Tompa Imre; Louise de Lignerolles) 304
Liliomfi (Szigligeti Ede) 367, 373, 458
Linda di Chamounix (Donizetti, Gaetano–Rossi, Gaelano–Egressy Béni) 292, 341, 389
Lindor és Isméne, vagy a tündérasszony 95
Lohengrin (Wagner, Richard–Böhm Gusztáv–Ormay Ferenc) 407, 411, 412
Lohn der Wahrheit l.: Az igazság jutalma
Londoni koldusok l.: Az árva fiú és a londoni koldusok
Luca széke (Katona József) 130, 451
Lucifer és a haszonbérlő (Kolosánszky János) 330
Lucifer, a zöld ördög (Kilányi Lajos) 330
Lucrèce (Ponsard, François) 422
Lucrezia Borgia l.: Borgia Lucretia
Ludas Matyi (Szerdahelyi József–Balog István) 219, 280–282, 347, 390
Lumpáci vagabundus, vagy a három jómadár (Nestroy, Johann Nepomuk–Müller, Adolf–Telepi György; Der böse Geist Lumpazivagabundus, oder das liederliche Kleeblatt) 165, 184, 187, 188, 219, 262, 266, 311, 358
Macbeth (Shakespeare, William) 297, 300
Macbeth (Shakespeare, William – németből – Egressy Gábor) 294, 456
Macbeth (Shakespeare, William–Bürger, Gottfried August–Kazinczy Ferenc) 45, 58
Macbeth (Shakespeare, William–Döbrentei Gábor) 157
Macbeth (Verdi, Giuseppe–Piave, Francesco Maria–Egressy Béni) 322, 324, 389, 457
Macskási Julianna l.: Az arany perecek
A mádi szüret (Gläser, Franz–Stöckl Ferenc) 328
Magának akart, másnak kért (Kovács Pál) 175
A magokhitt filozófusok (Paisiello, Giovanni–Szerelemhegyi András; Il filosofi immaginari) 76, 77, 110
Magyar Elektra (Bornemisza Péter) 19, 444, 466
Magyar hérosok Szigetvárában (Láng Ádám János) 137
Magyar hölgy (Töpfer, Karl–Komlóssy Ferenc; Schein und Sein) 165
Magyar insurgensek (Ziegler, Friedrich Wilhelm Török István; Seclengrösse, oder der Landsturm in Tyrol) 151
Magyar játék (Kresznerics Ferenc) 47
Magyar kivándorlott a bécsi forradalomban (Obernyik Károly) 362
Magyar vigalom (Carelle, Alphonse) 328
A magyaroknak hűsége és nemzeti lelke (Pacha Gáspár–Sorz–Verseghy Ferenc) 142
Magyarország első jótevője l.: István, a magyarok első jótevője
A majális falun, vagy bosszantsuk a vénet (Reinwart, Karl) 116
Majom és vőlegény (Nestroy, Johann Nepomuk–Ott, Georg–Balog István; Der Affe und der Bräutigam) 329
Makandal (Guerra, Antonio) 332
Makfalvy Anna (Spiess, Christian Heinrich–Ihászi Imre; Clara von Hocheneichen) 68
Makrancos hölgy (Shakespeare, William; The Taming of the Shrew) 140
Makrancos hölgy (Shakespeare, William–Schink, Johann Friedrich) 39
Március 15-ike (Csörgey Kiss Dávid) 362
Marczius Tizenötödike (Dobsa Lajos) 360, 361, 457
Márciusi napok (Dózsa Dávid) 362
Marcsa, az ezred leánya (Saint-Georges, Jules Henri Vernoy de–Bayard, Jean-Francois-Alfred–Szerdahelyi József; La fille du regiment) 342
Mari, egy anya a népből (D’Ennery, Adolphe–Mallian, Julien de–Bérczhavi [Czakó Zsigmond]; Marie-Jeanne) 318
Mária királynő (Vahot Imre) 395
Marino Faliero (Donizetti, Gaetano–Bidera, Emanuele–Jakab István) 270
A markotányosnő és postalegény (Pugni, Cesare–Saint-Léon, Arthur; La Vivandière) 334
Marót bán (Vörösmarty Mihály) 183, 261, 278, 279
Márta (Flotow, Friedrich von–Friedrich, Wilhelm–Szerdahelyi József; Martha) 364, 457
Márványhölgyek (Barrière, Théodore–Thiboust, Lambert–Csepregi Lajos; Le filles de marbre) 394
II. Gaszner, avagy a megzabolázott feleselő (Shakespeare, William–Schink, Johann Friedrich–Shener György; Gassner der zweite, oder die bezähmte Widerbellenin) 140
II. Rákóczi Ferenc fogsága (Szigligeti Ede) 354, 363, 377, 401, 409, 410, 457
Mátrai rablók (Nagy Ignác) 182
Mátyás deák (Kisfaludy Károly) 33, 357
Mátyás diák (Balog István) 219
Mátyás fia (Szigligeti Ede) 301, 302
Mátyás király, vagy a nép szeretete jámbor fejedelmek jutalma (Szentjóbi Szabó László) 68, 73, 135, 139, 151, 156, 161, 211, 213
Mátyás király és a kolozsvári bíró (Andrád Elek) 140
Mátyás király Ludason (Gaál József) 183, 232
Mátyás király választása (Arnold György–Heinisch József–Szentjóbi Szabó László) 170, 205, 206, 216
Mátyás napja Soroksárott, vagy sem embergyűlölés, sem megbánás (Bäuerle, Adolf–Éder György; Der Leopoldstag, oder keine Menschenhass und keine Reue) 172
Mauriczius (Metastasio, Pietro–Kereskényi Ádám) 43
Mazeppa (Słowacki, Julius–Drake, August–Nagy Ignác) 294, 367, 457
Médea (Gotler, Friedrich Wilhelm–Kazinczy Ferenc) 45
Még egy tisztújítás (Vahot Imre) 309, 346, 347
A megbosszult feleségrablás (Ziegler, Friedrich Wilhelm–Mérey Sándor; Rache für Weiberraub) 121
A megengesztelés (Weissenthurn, Johanna Franul von–Vitkovics Mihály; Die Versöhnung) 136
Megházasodtam l.: Fiatal házasok
Megjátszott cselek (Szigligeti Ede) 182
A megtébolyodott ritter (? –Őri Fülöp István) 96
Menschenhass und Reue l.: Embergyűlölés és megbánás
Mentzikov Sándor (Kratter, Franz–Ernyi Mihály; Alexander Mentzikof) 119
Merész Károly vagy a megbosszult ártatlanság (? –Kelemen László) 70, 85
Merop (Voltaire–Péczeli József; Mérope) 44, 69
Mesterséges ravaszság (Simai Kristóf) 47, 48
Micbán családja (Szigligeti Ede) 302
Mikor pattant, nem hittem volna (Kisfaludy Károly) 155
Miller Lujza (Verdi, Giuseppe–Cammarano, Salvatore–Egressy Béni) 389
A miniszter (Gebler, Tobias Philipp Freiherr von–Seelmann Károly; Der Minister) 67, 92
Minna von Barnhelm (Lessing, Gotthold Ephraim) 35, 38
Minna von Barnhelm (Lessing, Gotthold Ephraim–Rát Pál; Katona-szerencse; Minna von Barnhelm, oder der Soldatenglück) 71
Mirandolina (Goldoni, Carlo–Kovacsóczy Mihály; La locandiera; A fogadósné) 174, 410
Miss Sara Sampson (Lessing, Gotthold Ephraim–Kazinczy Ferenc) 45
Missa lusorum l.: Játékosok miséje
Missa potatorum l.: Ivók miséje
Mithridates (Racine, Jean–Zechenter Antal; Mithridate) 44
A mohácsi veszedelem (Ihászi Imre) 70
Molnár és gyermeke (Raupach, Ernst Benjamin Salomon–Szerdahelyi József; Der Müller und sein Kind) 183, 390
A molnárok, vagy az éji légyott (Ellenbogen Adolf–Blache Sándor) 326, 328
Monaldeschi (Dumas, Alexandre id.–Laube, Heinrich–Fáncsy Lajos; A királynő és kalandorok) 277, 300
Monostori Veronika (Katona József) 138
Moór Károly, vagy tolvajok l.: Haramiák
Morsinai Erzsébet (Császár György–Kirchlehner Ferenc) 373
Mostellaria (Plautus, Titus Maccius–Kovásznai Sándor) 44
A moszkaui nagy égés, vagy az elrablott orosznő (Köpf–Uhlich József) 176
Munkások (Manuel, Eugène–Nikolics Sándor–Paulay Ede; Les ouvriers) 409
Nabucco (Verdi, Giuseppe–Solera, Temistocle–Egressy Béni; Nabuccodonozor) 321, 322, 324, 372, 379, 389, 456
Nádir és Nadine, vagy a tündéralma (Weidmann, Paul–Ernyi Mihály) 131
A nagyapó (Doppler Károly–Szigligeti Ede) 379
A nagyidai cigányok (Szerdahelyi József–Szigligeti Ede) 280, 286, 379
A nagyidai lakodalom (Herfurth Károly–Szőllősy Lajos) 175, 188
A nagylelkű herceg (Rhédei Lajos) 112
Nagyváradi komédia 20
A nap szűze (Kotzebue, August–Károlyi Ferenc; Die Sonnenjungfrau) 68, 81, 111, 119
Napóleon, vagy a győri ütközet (Éder György) 137, 151
Nápolyi halász (Perrot, Jules) 334
Négy évszak (Campilli Frigyes) 390
A négy Haymonfi (Balfe, Michael William–Leuwen, Adolphe–Brunswick, Léon–Egressy Béni; Les quatres fils Aymon) 341
IV. Henrik (Shakespeare, William–Matisz Pál–Egressy Gábor; Henry IV) 294, 300
Negyedik László (Boér Sándor) 91
IV. László (Dobsa Lajos) 392
Negyven rablók, vagy Soncha barlangja (Treuhold, Carl–Telepi György; Die Höhle Soncha, oder die vierzig Räuber) 179
A nemes hazugság (Kotzebue, August–T. Gindl József; Die edle Lüge) 92, 109
A nemes jóltevő (Boér Sándor) 93
Nemesek hadnagya (Kovács Pál) 309, 310
A neslei torony (Gaillardet, Fréderic–Dumas, Alexandre id.–Dunkel, Theodor–Csató Pál; Der Turm von Nesle) 181, 182
Das Neusonntagskind (Müller, Wenzel–Permet, Joachim) 110
A nevelők 47
Norma (Bellini, Vincenzo–Romani, Felice –Szerdahelyi József) 170, 266, 268, 271, 341, 389
Notre-dame toronyőre (Hugo, Victor–Birch-Pfeiffer, Charlotte–Fáncsy Lajos; Der Türmer von Notre-Dame) 182, 358
A nők az alkotmányban (Tóth Kálmán) 408
Nőtlen férj (Obernyik Károly) 309
Nőuralom (Szigligeti Ede) 408
A nympha és a lepke (Aigner, Engelbert–Perrot, Jules–Campilli Frigyes) 334
VIII. Henrik (Shakespeare, William–Szász Károly; Henry VIII) 409
Az óbester, vagyis a hívség jutalma (Boér Sándor) 90–92, 95, 98
Az obsitos (Kovács Pál) 310, 314
Octavia (Kotzebue, August–Komlóssy Ferenc) 152, 157, 174
Officium Sepulchri (Szent Sír-szertartás) 14, 443
Olasz nő Algírban (Rossini, Gioacchino–Anelli, Angelo–Szerdahelyi József; L’italiana in Algeri) 206
Ondine, a hableány (Pugni, Cesare–Perrot, Jules–Saint-Léon, Arthur) 334
Orfeusz az alvilágban (Offenbach, Jacques–Crémieux, Hector–Halévy, Ludovic–Evva Lajos; Orphée aux enfers) 397, 410
Orfeusz és Euridike (Gluck, Christoph Willibald–Calzabigi, Ranieri da–Kónyi János; Orfeo) 45, 204
Orpheus és Euridice (Heinisch József–Stöckl Ferenc) 329, 333
Az orléansi szűz (Schiller, Friedrich–Komlóssy Ferenc; Die Jungfrau von Orléans) 156, 174
Ország András (Kotzebue, August–Ungváry János; Bruder Moritz, der Sonderling) 71, 94
Országgyűlési szállás (Vahot Imre) 310, 343, 347
Othello (Shakespeare, William–Schröder, Friedrich Ludwig–Kelemen László; Othello, der Moor von Venedig) 69, 76
Othello (Shakespeare, William–Schröder, Friedrich Ludwig–Boér Sándor) 91, 134
Othello (Shakespeare, William–Schröder, Friedrich Ludwig) 39, 134, 423, 435
Othello (Shakespeare, William–Vajda Péter) 247, 294, 297, 303, 379
Othello (Rossini, Gioacchino–Berrio, Marchese–Bántó Sámuel) 170, 206
Az Ozmondok, avagy a két helytartó (Gebler, Tobias Philipp–Kazinczy Miklós; Die Osmonde, oder die zwei Statthalter) 59, 67, 68, 72, 92
Az önjelölt Dimitrij l.: Dimitrij Samozvanec
Önnön áldozat (Kotzebue, August–Benke József; Der Opfertod) 147
Az ördög naplója (Szerdahelyi József–Egressy Béni–Arago, Étiene–Vermond, Paul; Les mémoires du diable) 311
Az ördög pilulái (Offenbach, Jacques–Meilhac, Henri–Halévy, Ludovic–Latabár Endre; La vie parilieune) 401, 403
Az ördög része (Auber, Daniel-Francois–Scribe, Eugéne–Egressy Béni) 341
Ördög Róbert (Meyerbeer, Giacomo–Scribe, Eugène–Delavigne, Casimir–Asztalos Károly; Robert le diable) 300, 389, 456
Öreg fösvény (Fejér György) 47
Örökség (Obernyik Károly) 305, 347, 374
Az őrtündér, vagy a varázsrózsa (Köpf–Uhlich József) 175
Őrző angyal (Dupetit-Méré, Frédéric–Castelli, Ignaz Franz–Deáky F. Sámuel; L’ange gardien tutélaire, ou Le démon femelle) 154
Az ősanya (Grillparzer, Franz–Pelrichevich Horváth Dániel; Die Ahnfrau) 152, 174, 286
The Padlock (Bickerstaffe, Isaac) 396
Pál 466
A papagáj (Kotzebue, August–Rudnyánszkyné Kemény Mária; Der Papagoy) 93
Der Papagoy l.: A papagáj; A pápelli madár
A pápelli madár, vagy a csudálatos találkozás (Kotzebue, August–Bartsai László; Der Papagoy) 93
Paquita (Guerra, Antonio–Campilli Frigyes) 335
Párbaj mint istenítélet (Egressy Béni–Szigligeti Ede) 314, 316
A párizsi kalandor (Dézsi Zsigmond) 374
Parisina (Donizetti, Gaetano–Romani, Felice) 322
Párizsi élet (Offenbach, Jacques–Meilhac, Henri–Halévy, Ludovic–Latabár Endre; La vie parisienne) 410
Párizsi János (Boieldieu, Francois-Adrien–Sainl-Jusl; Jean de Paris) 41
Párizsi János (Boieldieu, Francois-Adrien–Saint-Just–Pály Elek; Jean de Paris) 205
Párizsi vízhordozó, vagy a vész napja (Cherubini, Maria Luigi–Bouilly; Jean-Nicolas–Deáky F. Sámuel; Les deux journées) 205, 319, 321
Pártosság dühe (Ziegler, Friedrich Wilhelm–Tokody János; Parteiwut, oder die Kraft des Galaubens) 179
A pártütők (Kisfaludy Károly) 155, 452
A pásztorkirály (Metastasio, Pietro–Görög István; Il re pastore) 137
A peleskei nótárius (Thern Károly–Gaál József) 273, 279
A peleskei nótárius (Görög István) 140
Perseus és Androméda (Pacha Gáspár–Vida László) 142
Pervonte (Ellinger János–Kaczér Ferenc) 187
Philemon és Baucis (Haydn, Joseph) 29
Pierot (Marianne) 143
Pikkó herceg és Jutka Perzsi (Chudy József–Hafner, Philipp–Szalkay Antal; Evakathel und Prinz Schnudi) 76–78, 80, 82, 110, 116, 203, 449, 469
Pirot, a nevetséges kukta l.: A boszorkányok tánca...
Pókaiak (Szigligeti Ede) 261, 279, 357
A politikus csizmadia (Holberg, Ludvig–Aszalay János; Der politische Kannengiesser) 109
A politikus csizmadia (Holberg, Ludvig–Balog István; Der politische Kannengiesser) 142, 379
A portici néma (Auber, Daniel–Francois–Seribe, Eugène–Delavigne, Casimir–Szilágyi Pál; La muette de Portici) 341, 358, 389
A postakocsisok, avagy a menyasszony nélkül való lakodalom (Schikaneder, Emanuel–Sághy Ferenc; Die Postknechte) 140
A prágai két néne, vagy a Pestre vándorlott szabólegény (Hensler. Karl Friedrich–Perinet, Joachim–Ernyi Mihály; Die zwei Schwestern von Prag) 349
Preciosa (Weber, Karl Maria–Wolf, Pius Alexander) 42
Pro regina Beatrice ad Mathiam Hungariae regem (Callimachus Experiens; Beatrix Mátyáshoz, Magyarország királyához) 18
Próféta (Meyerbeer, Giacomo–Scribe, Eugène–Egressy Béni–Szerdahelyi József; Le prophète) 379, 389
A Pruth vize mellett köttetett békesség (Kratter, Franz–Ernyi Mihály; Der Friede am Pruth) 119
Ptolemeus (Illei János) 43
Puritánok (Bellini, Vincenzo–Pepoli, Carlo–Egressy Béni; I puritani di Scozia) 358, 364, 389
A puszta sziget (Metastasio, Pietro–Rudnyánszky–Karolina; L’isola disabitata) 68, 109
Pünkösti királynő (Doppler Károly–Szigligeti Ede) 391
A rab (Doppler Ferenc–Szigligeti Ede) 314, 316, 318, 319, 356
Raul, a kékszakáll (Grétry, André Ernest Podeste–Sedaine, Michel-Jean–Deáky F. Sámuel; Rcoul Barbe-bleue) 205, 206
Régi pénzek, vagy az erdélyiek Magyarországban (Fáy András) 183
Regulus (Collin, Heinrich Joseph von–Wesselényi Miklós) 92, 114, 115, 121, 134, 174
A reszegségnek es tobzodásnac veszedelmes voltáról (Heltai Gáspár) 20
Rienzi (Wagner, Richard–Böhm Gusztáv; Cola Rienzi, der letzte der Tribunen) 411
Rigó Sámson (Molière–Kazinczy Ferenc; Le médecin malgré lui; Botcsinálta doktor) 94
Rigoletto (Verdi, Giuseppe–Piave, Francesco Maria–Nádaskay Lajos) 379, 389, 420
Rinaldo Rinaldini (Hensler, Karl Friedrich–Balog István) 119, 137, 138
Rókafogás, vagy a megcsalatkozott vőlegények (Láng Ádám János) 140
Rolla halála, vagy a spanyolok Peruban (Kotzebue, August–Benke József; Rolla’s Tod) 108, 119, 138, 152
Romeo és Júlia (Shakespeare, William; Romeo and Juliet) 423
Romeo és Júlia (Shakespeare, William–Garrick, David; Romeo and Juliet) 69
Romeo und Julie (Shakespeare, William–Weisse, Christian Felix) 35, 38, 39
Romeo és Júlia (Shakespeare, William–Weisse, Christian Felix–Kun-Szabó Sándor; Romeo und Julie) 45, 69, 69, 70, 90, 91, 97, 210, 449
Romeo és Júlia (Shakespeare, William–Gondol Dániel; Romeo and Juliet) 294, 297, 310, 379
Romeó és Júlia (Bellini, Vincenzo–Romani, Felice–Szerdahelyi József; I Capuletti ed i Montecchi) 170, 206, 268, 341, 389
Rontó Pál (Thern Károly–Szigligeti Ede) 280
A rosszul őrzött lány (Kaczér Ferenc–Kolosánszky János; Collin és Róza; A rosszul őrzött lány, vagy Collin és Liza) 179, 187, 326, 330
A rózsakirályné (Bognár Ignác–Hegedűs Lajos) 379
Ruy Blas (Hugo, Victor–Nagy Ignác) 182, 303, 456
A saardami polgármester (Donizetti, Gaetano–Gilardoni, Domenico–Lengey Károly; II borgomastro di Saardam) 268, 341
Sajdár és Rurik (Bárány Boldizsár) 136, 379, 390
Salamon (Illei János) 43
Salavári Jankó l.: Viszkots Jankó
Sámson, az izraeliták főbírája (Metastasio, Pietro–Éder György) 137
Sánta ördög (Coralli, Jean) 332
Sarolta (Erkel Ferenc–Czanyuga József) 460
Sasseni Julius (Zschokke, Heinrich–Vass István; Julius von Sassen) 154
Satyr (Strebinger, Mathias–Alexandre) 333
Schein und Sein l.: Magyar hölgy
Die Schweizerfamilie l.: Svájcer família
A selyemárus (Scribe, Eugène–Dobrossy István; Le drapier) 307
Siklósi leányok, vagy Zsigmond király álma (Börnstein, Carolina–Komlóssy Ferenc; Die Mädchen von Siklos, oder König Sigmunds Traum) 165
Sírásó, vagy lelkek járása karácson rémes éjszakáján 412
Síróbaba (Balog István) 216
Sobri, vagy parasztlakodalom a Bakonyban 374
Sofia, avagy az igazságos fejedelem (Möller, Heinrich–Osváld Zsigmond; Sophie, oder der gerechte Fürst) 45, 67
Sok hűhó semmiért l.: Az egymást bosszantók
A somogyi Kupa (Berzsenyi Dániel) 136
A somosváriak (Bárány Boldizsár) 137
Soroksári János (Nagy Ignác) 184
Sorel Ágnes (Grutsch, Franz Xaver–Fáncsy Lajos; Agnes Sorel) 357
Stella (Goethe, Johann Wolfgang) 35, 38
Stella (Goethe, Johann Wolfgang–Kazinczy Ferenc) 45, 107
Stern Izsák, a házaló zsidó, vagy egy a mi népünkből (Ebersberg, Ottokar Franz–Virágh Gyula–Stolz Ede; Isaak Stern) 401
Stibor vajda (Kisfaludy Károly) 152, 174, 452
A strike (Szigligeli Ede–Balázs Samu–Nikolics Sándor) 408
Struensee (Szigligeti Ede) 408, 463
Stuart Mária (Schiller, Friedrich – Déry István; Maria Stuart) 153, 157, 174, 179, 180, 435, 456
Svájcer família (Weigl, Joseph–Castelli, Ignaz Franz–Pály Elek; Die Schweizerfamilie) 154
Szabadság, egyenlőség (Ökröss Bálint) 362
Szabólegény (Hensler, Karl Friedrich–Perinet, Jocchim–Ernyi Mihály–Balog István; Die zwei Schwestern von Prag) 213, 349
Szabolcs vezér l.: Lear király Szamár (Balog István) 214
Szapáry Péter (Birch-Pfeiffer, Charlotte–Komlóssy Ferenc; Peter Szapár, oder des Ungars Rache) 165, 182, 183, 216, 278, 279, 354, 358, 379
Szappho (Grillparzer, Franz–Inántsi Pap Gábor) 152, 153, 157
Szaracén (Dumas, Alexandre id.–Schmidt, Heinrich–Szigligeti Ede; Der Sarazene) 182
A szebeni erdő (Caigniez, Louis–Charles–Weissenthurn, Franul Johanna–Török Isván; Der Wald bei Hermannstadt) 144, 154
Szegedi boszorkányok 379
Szécsi Mária (Verseghy Ferenc) 68
Szécsi Mária (Kisfaludy Károly) 151
Szegfalvy Ágnes (Kotzebue, August–Lakos János; Adelhaid von Wulfingen) 68
A székely leány (Huber Károly–Bulyovszky Gyula) 379
Szélmalom, vagy a vén nők megifjodnak (Hasenhut, Leonard) 329
A szénégető és a molnár, vagy melyik hívebb, a férj-é, vagy az asszony 143
Szent István (Dobsa Lajos) 409
A szent korona (Berczik Árpád) 409
A szent korona (Szigligeti Ede) 409
A szent korona varázsa (Rákosi Jenő) 402, 409
Szent Sír-szertartás l.: Officium Sepulchri
Szentgyörgyi Cecília (Katona József–Komlóssy Ferenc; Aubigny Clementia) 183
A szentivánéji álom (Shakespeare, William–Mendelssohn-Bartholdy, Felix–Arany János; A Midsummer Night’s Dream) 409, 411
Szenvedő Ida (?–Déry István; Die leidende Ida) 118, 178
Szép Heléna (Offenbach, Jacques – Meilhac, Henri–Halévy, Ludovic; La belle Heléne) 410
Szép juhász (Egressy Béni–Szigeti József) 379
Szép magyar komédia (Balassi Bálint) 466
Szép és rút leány (Ziegler, Fridrich Wilhelmie–Murányi Zsigmond; Die Schöne und Hässliche; Szép és rút, vagy rút leánynak is akad kérője, ha pénze van) 179
Szerecsen rabok (Kotzebue, August–Kozma Gergely; Die Negersklaven) 114
Szerelem és champagnei (Gaál József) 275
A szerelem gyermeke (Kotzebue, August–Verseghy Ferenc; Das Kind der Liebe) 66, 67, 67, 92
Szerelemféltők 143
A szerelmes quäcker, vagy esti találkozás Tyrolban (Wollaneck, Anton) 329
Szerelmi bájital (Donizetti, Gaetano–Romani, Felice–Deáky F. Sámuel; Elisir d’ amore; Bájital, Szerelemital) 268, 270, 282, 323, 341, 389
A szerencsétlen alkancellár (Kratter, Franz–ifj. Zsitvai Ferenc; Der Vizekanzler) 67, 68, 92
A szevillai borbély (Rossini, Gioacchino–Sterbini, Cesare–Bántó Sámuel; Il barbiere di-Siviglia) 179, 180, 206, 266, 268, 322, 323, 454
Szicíliai vecsernye l.: Guzmann Johanna
Szigetvári vértanúk (Jókai Mór) 379, 393
A szomorújáték (Kovács Pál) 175
Szondi, Magyarország drégelyi várában (Gross, Johann; Zondi) 49
Szökött katona (Szerdahelyi József–Szigligeli Ede) 216, 311–314, 316, 318, 342, 347–349, 352, 356, 357, 379, 419, 420, 432, 456, 478
Szökött színész és katona (Egressy Béni–Haray Viktor) 314, 316, 318, 343
Szöktetés a szerájból (Mozart, Wolfgang Amadeus–Bretzner, Christian; Die Entführung aus dem Serail) 32, 37, 77
A szőnyi csata 410
Szövetség diadalma (Tokody János) 150
Szövevény és szerelem l.: Ármány és szerelem
Talált gyermek (Brühl, Alois Friedrich–Bárány Péter; Das Findelkind) 70, 146, 178
Tancred (Voltaire–Péczeli József; Tancrède) 44, 88, 91
Tancred (Rossini, Gioacchino–Rossi, Gaetano; Tancredi) 41
Tancred (Rossini, Gioacchino–Rossi, Gaetano–Pály Elek; Tancredi) 179, 206
Tannhäuser (Wagner, Richard–Ábrányi Kornél; Tannhäuser und der Sängerkrieg auf Wartburg) 407, 412, 463
Tartuffe (Molière) 243
Tartuffe (Molière–Fekete Soma; Képmutató) 294, 356, 457
A tatárok Csongrádnál (Miskolczy István) 202
A tatárok Magyarországban (Kisfaludy Károly) 148, 151, 175, 217, 367, 452, 453
Tékéli (Pixérécourt, René Charles Guilbert de) 367
Tékozló fiú 24
Telemak és Kalypso (Reimann Ferenc–Tapolcai Gindl József–Vida László) 82
Téli rege (Shakespeare, William–Szász Károly; The Winter’s Tale) 409, 461
Tell Vilmos (Schiller, Friedrich–Mátéfy József; Wilhelm Tell) 219, 457
Tell Vilmos (Rossini, Gioacchino–Jouy, Étienne–Bis, Hippolyte-Louis-Florent–Nádaskay Lajos; Guillaume Tell) 389, 459
Templáriusok (Kalchberg, Johann von–Benke József; Die Tempelherren) 118, 121, 138
A tengeren való tavaszi sétálás, vagy a szélvész (Reinwart, Karl) 116
A teremtés (Vándza Mihály) 172
A természet növedéke (Kaczér Ferenc–Kolosánszky János) 326
Test és Lélek vetélkedése 17
A testvérek (Goethe, Johann Wolfgang–Paulay Ede: Die Geschwister) 409
A tettetett beteg (Goldoni, Carlo–Laudes, Joseph–Kelemen László; La finta ammalata) 71, 94
A tettetett beteg kisasszony (Goldoni, Carlo–Laudes, Joseph–Seelman Károly; La finta ammalata) 94
Tévedések vígjátéka (Shakespeare, William–Szigligeti Ede–Egressy Gábor; Comedy of Errors) 393
Theophania (Selnecker Miklós–Szegedi Lőrinc) 20, 444
Thomas Pondo 27
Thoringer Gáspár (Seefeld, Anton–Hegyi Antal; Gaspar der Torringer) 139
Tihany ostroma (Thern Károly–Császár Ferenc) 299, 320, 321, 323
A tisztségre vágyódók (Holberg, Ludvig–Fejér György) 47
Tisztújítás (Nagy Ignác) 309, 310, 314, 343, 345–349, 357, 361, 478
Titirus és Viola (Zrínyi Miklós) 445
Titkos ellenkezés, vagy Köleséri 449
Titus (Metaslasio, Pietro–Illei János) 43
Titus kegyessége (Metastasio, Pietro–Kazinczy Ferenc; La clemenza di Tito) 81
Titus kegyessége (Mozart, Wolfgang Amadeus–Mazzolá, Caterino. La clemenza di Tilo) 169–171
Tíz leány és egy férj sem (Suppé, Franz–Wilhelm, Friedrich–Latabár Endre; Zehn Mädchen und kein Mann) 401
A 16 évű királyné (Hell, Theodor–Déryné; Die Königin von 16 Jahren) 174, 179
Tóbiás (Buchholtz György) 25
Toborzók (Doppler Ferenc–Aranyváry Emília) 390
Toborzók (Ellinger János–Kaczér Ferenc) 188
Tolvaj szarka (Rossini, Gioacchino–Gherardini, Giovanni–Lebrun, Karl–Pály Elek; Die diebische Elster) 170, 171, 205, 206
Tongor, avagy Komárom állapotja a VIII. században (Shakespeare, William–Weisse, Christian Felix–Méry Sándor; Richard III) 70
Tornyos Péter (Molière–Illei János; Le bourgeois-gentilhomme) 27, 47, 71
A tömeges népfelkelés (Szuper Károly) 362
Tractus Stellae (Csillagmenet) 14, 443
Traviata (Verdi, Giuseppe–Piave, Francesco Maria–Pataki Sámuel; La Traviata; Tévedt nő) 389
Le triumvirat l.: Hármas vitézek
A trónkereső (Szigligeti Ede) 408, 462
Trubadur (Verdi, Giuseppe–Cammarano, Salvatore–Nádaskay Lajos; Il Trovatore) 389
Tudor Mária (Bognár Ignác–Cséki Frigyes) 389
Tudor Mária (Hugo, Victor–Nagy Ignác; Marie Tudor) 182
Tulokmányi Máté (Stegmayer, Matthäus–Láng Ádám János; Rochus Pumpernickel) 203, 215
Turi György, az aranysarkantyús vitéz (Voss, Julius von–Ihászi Imre; Der Ritter vom goldenen Sporn) 137
Turandot (Gozzi, Carlo–Schiller, Friedrich–Benke József) 155, 174
Tündér Ilona (Szerdahelyi József–Munkácsy János) 280, 281
Tündér Rózsa 143
A tündérek (Haydn, Joseph–Kótsi Patkó János) 116
Tündérkastély Magyarországon (Hirschfeld, Johann Baptist Joseph–Láng Ádám János; Das Zauberschloss in Ungarn) 145, 154, 214, 319, 373, 379
Tündérlak Magyarországon (Szerdahelyi József–Egressy Béni) 319
Tündérvilági leány, vagy a paraszt mind dúsgazdag (Drechsler, Joseph–Rajmund, Ferdinand–Szerdahelyi József; Das Mädchen aus der Feenwelt, oder der Bauer als Millionär) 179, 180, 217
Az új emberek (Toldy Islván) 408
Újholdvasárnapi gyermek (Müller, Wenzel–Perinet, Joachim–Horváth József; Das Neusonntagskind) 141, 142, 203
Újmódi gonosztévő l.: Gályarab
Ungarns erste Wohltäter (Kotzebue, August) 41
Az utolsó levél (Sardou, Victorien–Szerdahelyi Kálmán; Les pattes de mouche) 394
Az üldözött honvéd (Szigligeti Ede) 408
Vajler és Aloysia (Engelbrecht, Martin–Seelmann Károly) 92
A valkói amazon (Hoblik Márton) 182
Vanda (Dopler Ferenc–Bakody Tivadar) 373, 389
Vándorszínészek (Szigligeti Ede) 349
A váradi bankócsináló (Haray Viklor) 343
Varázsfuvola (Mozart, Wolfgang Amadeus–Schikaneder, Emanuel; Die Zauberflöte) 30, 35, 37, 38, 41
Varázsfuvola (Schikaneder, Emanuel–Csokonai
Vitéz Mihály; A boszorkánysíp; Die Zauberflöte) 45, 47
Varázsfuvola (Mozart, Wolfgang Amadeus–Schikaneder, Emanuel–Pály Elek; Die Zauberflöte; A tündérsíp) 170, 171
Vasálarcos (Des Arnould, Auguste–Fournier, Marc Jean–Garay János; L’homme au de fer) 181
Vashalmi Jerte (Ziegler, Friedrich Wilhelm–Lehner András; Gräfin von Giessbach) 68
Vazul (Szigligeti Ede) 261, 278, 279
Végrendelet (Czakó Zsigmond) 305–307, 343, 456
A velencei kalmár (Shakespeare, William; The Mercant of Venice) 38
A velencei kalmár (Shakespeare, William–Lukács Lajos; The Merchant of Venice) 297, 423, 455
A véletlen vőlegény (Fray Károly–Farkas József) 175
A vén bakancsos és fia, a huszár (Bognár Ignác–Szigeti József) 391, 458
Vérnász (Vörösmarty Mihály) 175, 177, 183
Veronai két nemes (Shakespeare, William–Tóth József–Csepregi Lajos; Two Gentlemen of Verona) 393
Vesztaszűz (Spontini, Gasparo–Jouy, Étienne–Szerdahelyi József; La Vestale) 271
Vetélkedés a lélekért 17
Vid (Szigligeti Ede–Szerdahelyi József) 373, 375, 391, 458
Víg nyomorúság l.: Szabólegény
Vígkedvű Mihály, vagy a hazája és vallása mellett halállal pecsételt állhatatos szeretetnek és buzgóságnak örök emlékezetére emelt oszlop (Babótsai István) 120
Világ divatja (Töpfer, Karl–Komlóssy Ferenc; Der beste Ton) 358
A világ ura (Szigligeti Ede) 391
Viola (Bognár Ignác–Szigeti József) 373, 379, 391
A virtus próbaköve a szerencsétlenség (Schmidt, Friedrich Ludwig–Ernyi Mihály; Unglück prüft Tugend) 128, 135, 451
Viszkots Jankó (Tuczek, Vincenz–Láng Ádám János; Flans Klachel, oder der Bräutigam von Prelautsch) 116, 142
Vízhordozó l.: Párizsi vízhordozó
Vojnicki bjegunac l.: Szökött katona
A vőlegény, vagy a magyar izraelita család (Virágh?) 401
A vörössipkás 410
Windsori víg nők (Shakespeare, William–Gondol Dániel; The Merry Wives of Windsor) 393
Yelva, az orosz árva (Scribe, Eugène–Castelli, Franz Ignaz–Déryné; Yelva, ou l’orpheline russe) 179, 180
Zách Felicián (Bajza Jenő) 410
Zách-nemzetség (Vahot Imre) 302
Zách unokái (Szigligeti Ede) 302
Záir és Angulto, vagy hát azért az aranyért adtál el? l.: Inkle és Járikó
Zampa, vagy a márvány hölgy (Hérold, Louis Joseph Ferdinand–Mélesville. Joseph–Elmenrich, Friderika–Szerdahelyi József; Zampa, ou la fiancée de marbre) 266, 373
Zayr (Voltaire–Péczeli József; Zaïre) 44, 91
Zelmira (Mailáth János) 175
Zöld Marci (Vándza Mihály) 151
Zrínyi, vagy Szigetvár ostroma (Körner, Carl Theodor–Szemen Pál; Zriny) 118, 137, 151, 152, 156, 161, 174, 182, 219, 232, 241, 241, 242, 263, 272, 279, 379, 453
Zrínyi Miklós és az ő barátjai (Andrád Elek) 137
Zűrzavar a vargaműhelyben (Seidnitz–Kaczér Ferenc) 188
Die zwei Schwestern von Prag (Hensler, Karl Friedrich–Permet, Joachim) 110
A zsarnok apa (Jakab István) 182
Zsidó (Erkel Ferenc–Szigligeti Ede) 314, 316, 319, 347–349, 379, 420
Zsugori, telhetetlen fösvény ember (Molière–Simai Kristóf; L’avare) 71
Zsuzsanna 24
HELYSÉGNÉVMUTATÓ | TARTALOM | TÉRKÉPEK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE |