alföldi háztípus

TARTALOM

alföldi táncok

alföldi pásztorművészet

A magyar → pásztorművészet összképében az alföldi háztípus különösen szaru- és bőrmunkákkal válik ki. Szaruból → kürtök, ivótülkök (→ ivótülök), → sótartók, → rühzsírtartók készültek. Ezeket → karcolt díszítéssel, → vésett díszítéssel, választóvízzel való színezéssel díszítették. A sótartókra, rühzsírtartókra kezdetlegesen egyszerű ember- és állatfigurák, virágos ágak közé foglalt címer, betűjel, templom, madarak, szarvasok és a pásztor alakja kerülhetett. A 18. sz. végéről és a 19. sz. elejéről fennmaradt régi szarutárgyakon az alföldi pásztorművészetnek a forrásait is érzékelhetjük. Egy 1788-ban Kőteleken készített kürtön a virágornamentika még a → régi stílusú népművészet, az úri hímzések stb. kimódolt virágaira emlékeztet, mellette jelentkeznek már a figurális jelenetek is. Más korai darabok geometrikus rozettái a → lőporszaruk archaikus díszítményeihez hasonlítanak. A századforduló körül, jórészt már dísztárgynak, különösen sok szarukürt és ivókürt készült a Felső-Tiszavidéken (Szabolcs, Bereg, Zemplén, Ung és Szatmár síksági területén). Ezeken általában egyetlen rozettából indított és az egész felületet befonó virágos ágak díszlenek, a régibb darabokon erőteljes véséssel, a későbbieken egyre aprólékosabbá váló karccal. Az alföldi pásztorok egyes → bőrruhákat is maguk készítettek el, a bőrmunkához való hozzáértésük mutatkozott meg a → karikás ostorok remekbe készült fonásában, a nyelekre rakott → sallangokban, pillangókban, bőrrojtokban. Maguk készítették → pásztorkészségüket, a bőr késtokokat és tűzszerszámtartó erszényeket, → szironyozással és préselt, szurkált díszítéssel, sallangokkal, szíjukra csontból faragott → kupáncsokat fűztek. A csontot és szarut, később a színes celluloidot használták → berakásra is botokon, ostorok nyelén, borotvatokokon. Apró ember- és állatalakokat, templomot, pásztorkunyhót, holdat, csillagokat, szerszámokat vágtak ki és helyeztek el méretarányra, az egyes figurák közti kapcsolatokra nem ügyelve úgy, hogy a díszítendő felületet egyenletesen beterítsék. E technikák mellett az alföldi pásztorművészetben a → fafaragás viszonylag kevéssé jelentős. Sajátosan alföldiek a Duna–Tisza közi kávakavarók és a Szegedről, Kiskunfélegyházáról ismert, női vagy férfiarcot formázó dudafejek. Mesterek, ill. specialisták készítették az alföldi pásztorok számára a vasból kovácsolt, ill. a rézből öntött juhászkampófejeket és az országszerte használt csengők, kolompok errefelé különösen díszes rézcsatjait. – Irod. Lökő Gábor: A hortobágyi pásztorművészet (Debrecen, 1940); Manga János: Magyar pásztorfaragások (Bp., 1972).