láncmese, láncvers

a → formulamesék egyik válfaja, epikus, prózában elmondott vagy énekelt műforma, a → gyermekfolklór és szokásköltészet (→ gyermekmese, → hintázó, → kiolvasó, → munkadal, → párosító stb.) gyakori formája. A magyar népköltészetben több fajtája ismeretes. A legegyszerűbb az, amikor a ritmikusan felépített, egyenlő időtartamú szólamok mindegyike azzal a szóval (szócsoporttal) kezdődik, amivel az előző befejeződött. Ilyen → mesekezdő formuláink egy része is: „Egyszer volt, hol nem volt, hetedhétországon is túl volt egy hetvenhétéves nyárfa. Annak a hetvenhétéves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhétéves szoknya. Annak a hetvenhétéves szoknyának...” (MNK 196 OG1). Ennél egyszerűbb láncforma a közismert hintázó:

Egy, kettő, három, négy

cigánylegény, hová mégy?

Elmegyek a kovácshoz,

Kovács nekem vasat ad,

Vasat adom lovamnak,

lovam nekem ganyét ad.

Ganyét adom földemnek,

földem nekem búzát ad... (AaTh 2018*)

Különböző játékos formák keletkeznek azáltal, ha kérdés vagy refrén. vagy mind a kettő tördeli a láncot (→ felelgetős mese):

Egy szem borsót ültettem,

Megette a kismadár.

Hol az a kismadár?

– Elbújt a nagy fűbe.

Hol az a nagy fű?

– Levágta a nagy kasza.

Hol az a nagy kasza?

– Kiskertre van akasztva. (AaTh 2018)

vagy:

Mit keressz szarka a szemétben, balla léla léla?

– Szőrszálat szedek a szemétből, balla léla léla.

Minek az a szőrszál, balla léla léla?

– Szitát kötünk a szőrszálból, balla léla léla... (MNK 2018 A*)

Bonyolultabb felépítésűek a → mondókamesék. Ezeknek első fele egyszersmind → halmozó mese is, melyet az → ismétlés különböző formái tesznek változatossá. Jelentéktelen esemény történik: mogyoró esik a tyúkocska fejére vagy kökényszemet nyel, a macska leharapja a kisegér farkincáját stb. A tyúkocska azt hiszi, hogy itt a világ vége, futásnak ered. Csatlakoznak hozzá: kakas, nyúl, róka, őz... (növekvő sorrend!) vagy vándorútra kél a kakaska, hogy vizet hozzon fuldokló életepárjának, a kisegér, hogy tejet hozzon a telhetetlen macskának. Küldözgetik őket a széplányhoz koszorúért, kaszáshoz szénáért, s mindenütt elmondják szóról szóra, sorról sorra, hogy mi mindenen mentek keresztül. Ahogy nő az állomások száma, úgy nő a → párbeszéd vagy a főszereplő mondókájának terjedelme is. Végül valamelyik epizódszereplő megszánja a kálváriát járó kakaskát, egérkét, és a mese fordított sorrendű egyszerű láncszerkezettel, káprázatos gyorsasággal befejeződik (→ átkozott pipöretyúk, az; → kakaska és a jércike, a; → kóró és a kismadár, a). A láncmesének a mieinkhez hasonló formái egész Európában ismertek. A magyarokhoz legközelebb a francia és a német változatok állnak. A láncverseknek különösen zürjén és csuvas változatai ismeretesek. Egyike a legnagyobb múltú folklórtémáknak. A → fejőnóta és a → katekizmusi ének a 16. sz. óta vizsgálatok tárgya. – Irod. Haavio, M.: Kettenmärchenstudien (I–II., FFC, 88, 99, Helsinki, 1929, 1932); Tylor, A.: Formelmärchen (Hdwb. des deutschen Märchens, Berlin, 1934–40); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: Magyar formulamesék típusmutatója (Kézirat az MTA Néprajzi Kutató Csoport Adattárában); Seemann, E.: Das Schwellenlied von Tieren, die sich aufessen (Folklor, 1965).