temető

TARTALOM

templom alapítása

templom

1. egy-egy közösség, falu, város egészének vagy valamely vallási felekezethez tartozó gyülekezetének kultusz helye, kultuszra rendelt épülete. Régi szóhasználattal: egyház, Istenháza. Templom szavunk latin eredetű, a 15. sz. óta bizonyosan használt, napjainkra épület jelentésben kiszorította a régi magyar egyház szavunkat, amely a vallási szervezet jelentéstartalma mellett elsősorban a templomot jelölte. Az egyház összetétel egy szava így változatában is ismert gyökerében id alakú ’szent’, ’megszentelt’ jelentésű régi magyar szavunkra megy vissza, amely az ’ünnep’ szavunk előtagjában is megtalálható mai nyelvünkben. (Faeregiaza alakban a 12. sz. végéről, Igyhaza változatában pedig a 13. sz.-ból ismert.) A kora középkortól a templom fontos szerepet játszott a mo.-i települések fejlődésében (templomosfalvak), központi fekvésével gyakran meghatározta a helység belső szerkezetének alakulását. Különösen a középkorban, de gyakran később is kiemelkedő helyre épült. Köréje emelték a legfontosabb középületeket, közelébe építkeztek a tehetősebb lakók. A templom egészen a legutóbbi időkig szerves, meghatározó tartozéka a hagyományos mo.-i város- és faluképnek. Autonóm kiváltságos közösségekben, mezővárosokban már a középkorban történtek földesúri-kegyúri templomépítéstől független népi, paraszti templomépítések. A reformáció után pedig különösen fontossá vált a paraszti, mezővárosi közösségek templomépítő tevékenysége. Az ellenreformáció időszakában viszont döntő jelentősége volt annak a ténynek, hogy a nem kat. gyülekezetek templomépítését tilalmazták, ill. különféle módon akadályozták, többek között korlátozták az építési anyagok felhasználását. Elsősorban ez az oka annak, hogy számos helyen fennmaradtak rendkívül archaikus szerkezetű, anyagú templomok. (A peremterületeken a r. k. egyház templomai között is megőrződtek régies változatok.) – A középkori hagyományokat helyenként boronafalú templomok is fenntartották. Gyakran épültek zsilipeléses, sövényfalas, paticsfalas talpgerendás falazattal is. Ezek a helyi népi építőgyakorlat, ácstechnika kiváló emlékeiként évszázadokig használatban maradtak. Néprajzi irodalmunkban nevezetes a kemsei (Baranya m.) ref. templom talpgerendavázas, paticsfalas szerkezete, e nemben a Dunántúlon az utolsó. Jelenleg paticsfalú a beregi Tákos 1766-ban befejezett és a Szatmár megyei Mánd ref. temploma is, amely a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múz.-ban áll. – A r. k. gyülekezetekben a 17. sz. óta, prot. gyülekezetekben a türelmi rendelettől (1781) vált általánossá a kőművesmesterek segítségével épített barokk, rokokó, empire, klasszicista szerkezetű és díszítő elemeket követő templomépületek emelése. A templomépítkezések különösen a 18. sz. utolsó harmadától a paraszti építőgyakorlatot közvetlenül befolyásolták. A templomokon dolgozó kőművesek vállalkoztak az első boltozatos kamrák, konyhák, szabadkémények, kőházak építésére. A templomok külső és belső díszítő elemei folklorizálódtak, felhasználásra kerültek a lakóházak díszítésében, pl. homlokzatokon, oromzatokon. A hazai falusi templomépítés sajátos gyakorlata volt, hogy a templomépületek alaprajzában a középkori apszisos térkiképzés a reformáció után még a 19. sz.-ban is érvényesült, de a kálvinista, unit. templomban a berendezést centrális rendben építették be, míg a r. k., gör. kat., gör. keleti és luteránus templomok beosztását továbbra is a főhelyre telepített és beépített oltár határozta meg. A szószék minden felekezetnél a templomépület oldalfalára került, jóllehet a Ny-európai prot.-ok már korábban az oltár helyére, a gyülekezettel szembe építették be. A templomok a szakrális használat mellett a közélet fontos ünnepi aktusainak színhelyei is voltak, pl. ott vizsgáztatták a gyülekezet előtt az iskolásokat. Vasárnap a templom előtt folyt a publikálás. A templom közvetlen környéke vagy a templom és a kerítés fal köze volt a középkortól a gyülekezet → temetőhelye. A belterületen, templomok körüli temetést a 18. sz.-tól racionális meggondolásokból általában sikerrel tilalmazták. – A templomépítészet tanulmányozása a népi építkezés technikatörténete és építészettörténete szempontjából különösen jelentős, mivel egy-egy közösség építészeti színvonalát, ízlését jól adatolható módon őrizték meg s örökítették reánk, ugyanakkor az egykorú építtetők házai, lakásai, amelyek részben hasonló megoldásúak voltak, mára már elenyésztek. (→ még: fatorony, → festett famennyezet, → harangláb, → templomberendezés, → templomerőd) – A hagyományos paraszti-népi építőgyakorlat szerint épített templomokat templomtornác vette körül vagy a templom bejárati ajtajai előtt volt tornác. Neve a prot.-oknál portikus, pitvar, cintoron. Sok helyen a koporsó helyéül szolgált a halotti szertartás alatt. – Irod. Balogh Ilona: Magyar fatornyok (Bp., 19352); Domanovszky György: Magyarország egyházi faépítészete. Bereg megye (Bp., 1936). – 2. A templomhoz mint szent helyhez hiedelemjellegű tilalmak (→ tilalom) is fűződtek. Pl. nem volt szabad mellette káromkodni, mert akkor a hit szerint jég verné el a szőlőt. Tolnában azt tartották, hogy aki köp benne, baj éri. Havibajos asszonynak nem volt tanácsos templomba menni, mert ha ott vére elcseppen, sokáig tart a baja. Ha valaki valamilyen módon megszentségtelenítette, a hit szerint mennykő csap a templomba. Kirablójának a lelke a dévai csángók szerint hazajár. – Titkos → mágikus eljárások és gyógyító cselekmények (→ népi gyógyászat) gyakori színhelye volt. A Mezőségben pl. tartós szárazság idején a hívek mezítláb mentek a templomba, Désen pedig vízipuskával locsolták körül (→ esővarázslás). Mádon a szárazbeteg gyereket anyja az úrangyala harangszavakor a templom körül hordozta. Egy 18. sz.-i feljegyzés szerint a derékfájósnak a sarokkövét kellett megemelnie, Szegeden pedig a négy sarkához dörgölőznie. Borsod megye felső vidékén a templomkerítés tövébe öntötték a → keléses és rühes betegek lemosó vizét. Somogyban odaásták a döglött egeret, a hétfalusi csángók holdfogytakor a tarisznyába gyűjtött poloskákat, hogy mind elpusztuljanak a háztól (→ féregűzés). A templom pora → mágikus tárgy lehet: pl. az oltár körül összesepert por tehénfüstölőszer volt a → boszorkányok és dögvész ellen, vagy a kas alá téve távoltartotta a tolvaj méheket. Békésben azt tartották, hogy a → nagyszombati templomszemetet az ágy alatt tartva, kapóssá tette a lányt a legények között; a → virágvasárnapi templomszemét pedig a hit szerint a gyümölcsfát varázsolta termővé. (→ még: szentelmények) – Irod. Wlislockiné Dörfler Anna: Templom és templomszerek a magyar néphitben (Ethn, 1895); Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: Részletek a készülő magyar babonaszótárból (Ethn., 1940).