lakodalom költészete

1. a → lakodalomhoz fűződő költői alkotások összessége. Az esküvői dalok, lakodalmi énekek egy része csakis lakodalom alkalmából szólalhat meg, nagyobb részük azonban csak lokálisan lakodalmi ének, s más területeken a lakodalomtól függetlenül, pl. mint → szerelmi dalok, → mulatónóták találhatók meg. A lakodalom költészetéből az összes, elsősorban lakodalomban szereplő dal és rítusének közhasználatú elnevezése lakodalmas. A többé-kevésbé sajátosan lakodalom költészetének mondható anyag mellett elhangzik a lakodalomban a résztvevők szinte teljes dalrepertoárja és hangszeres zenéje. Formailag is változatos a lakodalom költészete: tartoznak hozzá rítusénekek, lírai dalok, → siratóénekek, oktató és vallásos énekek, → rigmusok, → táncszók, prózában elmondott köszöntők, → találós kérdések, veszekedők, több szereplős → dramatikus játékok stb. – A lakodalmi rítusénekek a lakodalom egyes mozzanatait kísérik, néha szinte illusztrálják, mint pl. a télizöld-szedést kísérő énekek Nyitrában, a → hozományvitelt kísérő, tájanként eltérő énekek (Dunyhám, párnám de kurta ...), a menyasszony öltöztetését kísérő énekek (Zörög a kocsi, pattog a Jancsi...), a → menyasszonytánc énekei, a → kontyolást kísérő énekek, a különböző utcai vonulásokat kísérő dalok s a csak szűkebb területeken fellépő sajátos szokások énekei. A lakodalmi rítusénekek hangulatilag is elkülönülő csoportját képezik a menyasszonysiratók és a menyasszonybúcsúztatók (→ menyasszony búcsúztatása). Tánc közben szerelmi tárgyú, tréfás és mulatóénekek hangzanak fel (→ lakodalmi mulatság). – A menyasszonykikérést (menyasszonyvitel) színjátékszerűen megkomponált párbeszéd kíséri, játékos elemekkel, a kísérőknek találós kérdésekre is kell válaszolniuk. Magyar sajátosságnak nevezhetjük a hosszú ételrigmusokat, melyeket a → vőfélykönyvekben írásosan és nyomtatásban is rögzítettek. A násznép szórakoztatását szolgálják a lakodalomról elhangzó tanulságos, vallásos vagy tréfás alkalmi énekek, a → katekizmusi ének, a → kakasének, a → kánai menyegző, továbbá tréfás-szatirikus játékok, mint a különböző táji változatokat mutató → halottas játékok, a Baranya megyében ismert szürke ló búcsúztatója, Göcsejben a megszemélyesített halál intelmei, az Alföldön a csikós játék, továbbá a → vőfélyek tréfás vetélkedése, a → veszekedők. Országosan ismertek a lakodalmi kurjongatások, csujjogatások. A prózai köszöntőversek: a lakodalmi hivogatók, → vőfélyversek, ételköszöntők gyakran félnépi-műköltői eredetűek. A lakodalom költészete táji változatokban gazdag; igen régies pl. a Zobor-vidéki és egyes erdélyi falvak dalanyaga. A lakodalom költészetében sok a szerelmi dal, a tréfás-erotikus elemet tartalmazó mulatónóta; a komolyabb, elégikusabb hang a menyasszonysiratóknál, búcsúztatóknál lép előtérbe. – 2. Zeneileg nézve a lakodalmasok heterogén anyagát, a szertartásos énekek legkiterjedtebb stíluscsoportja kis ambitusú (pentachord, hexachord), kis szótagszámú (6–8) darabokból áll. Ezek többsége dúr jellegű. Gyakori azonban, s e lakodalom költészetei anyagra más típusoknál fokozottabb mértékben jellemző (nemcsak a Zobor-vidéken) a dallam egyes hangjainak „semleges”, ill. magasra húzó intonálása (Kodály: „lakodalmas intonáció”). A kétértelműen intonált hangok bármely irányban rögződhetnek, így a hangnem e darabokban változékony. (Dúr, moll mellett líd, mixolíd, néha egy típuson belül.) A dallammenet rendszerint a kvint magasságában indul vagy először ott kadenciázik, főkadencia gyakran a második fok. Szerkezet: négy- és több soros strófák mellett (ezek között lassú tempójú, díszítőhangokkal ellátott darabok és giusto táncdallamok) két- és háromrészes félrecitatívok is állnak (gyors parlando, mely giustóba hajlik). E stíluscsoport jellemző strófás dallamai: Ó én édes aranykacsám (és változatai: Segélj el Uramisten, Téli zöld, téli zöld, Zobor-vidék); A vörös folyóka (Abaúj); Megbocsásson Édesanyám (Bukovina); távolabbi összefüggésben: Csikorog a szekér (Szék); Mikor leány voltam (Moldva); Sírjál te kis virág (Zobor-vidék) menyasszonytánc kis formája stb. Jelentős a molljellegű réteg is: Megkötötték az én koszorúmat (Erdély); Lepedőcske, párnácska (Bukovina); Jaj pártám (Veszprém). Kétsorosság jellemzi a Ne aludj el két szememnek világa (Zobor-vidék); s a moldvai Rijjon nyirásza. A szótagszám e darabokban nemegyszer ingadozó. Főleg az erdélyi változatok hangszerkísérettel szólalnak meg. Félrecitatív típusok ebben a stílusrétegben csak a Zobor-vidéken találhatók. Szövegeiket, melyek gyakran a vőfélykönyvek rigmusaihoz hasonlók (tréfás vitatkozás, versengés, menet közben szereplő, sokszor részben rögtönzött versek, „összekötő szöveg”), szabadon váltogatják, dallamuk azonban, ellentétben az előző strófás énekkel, csak a lakodalomra jellemző. – A kis ambitusú típusok mellett a szertartásos énekek között oktáv, sőt annál nagyobb terjedelmű ereszkedő dallamok is találhatók. Egy részük kétrétegű, néha kifejezetten kvintváltó: A kapuban a szekér (Mezőség); Zörög a kocsi (országos); pentaton-vázas, la-végű giusto-dallamok; menyasszonytánc nagyformája (főleg dúr). A másik fajta (hatos- és tizenkettes sorok, tökéletes parlando-rubato diatonia) magasról indulván gyakran már egy sornyi idő alatt eléri az alsó réteget, majd különböző ambitusú lejtő vonalak összekapcsolódásából áll: Leányom, leányom, jódolgú leányom (Bukovina); Vajda, hegedűknek (Erdély). Míg a kvintváltó típus dallamvezetésében régi stílusú népdalokhoz áll közel (→ népzene), e második fajta históriás ének és keserves-típusokon keresztül (vö. népzene 19. kottapélda) siratódallamokkal tart rokonságot (→ siratóének). Gyakran ennek anyagából is alakulnak strófának még nem nevezhető, recitatívhoz közel álló darabok (Úristen rendelte a szent házasságot, Principátos uram szomorú hír vagyon, Szent János áldása – Zobor-vidék), szintén elsősorban rigmus-szövegekre. A szertartásos énekeken kívül néha alkalmiak is e dallamtípusba tartoznak (Kádár István históriája). A lakodalomba illeszkedő siratódallamok vagy teljesen kötetlen szerkezetűek, mint a halottsiratók többsége, vagy már strófásodásra hajlanak. „Nagy- és kisforma” (sirató), s a moldvai zsoltáros fajta egyaránt képviselve van köztük. A szertartásos énekek közül ciklikus szerkezetével tűnik ki a menyasszonybúcsúztatás. Itt a lakodalomban egyedülálló dallamok is szerepelnek: Haj révész, révész (Zobor-vidék), melynek stíluspárhuzamai gregorián alapréteghez tartozó antifonák között vannak; Kötöttem, kötöttem három koszorút (Ipolyvarbó), ilyen dallammal csak a → Szent Iván-i énekben fennmaradt virágének szerepel. Az egy ciklusba fűzött darabok között zenei egymásrahatás figyelhető meg. Sajátos színt jelentenek a lakodalom költészete anyagban (bár mulatáskor egyébként is előfordulnak) a különböző → táncszók. Ezek vagy félig recitált, vagy ritmikusan szavalt kis szótagszámú sorpárok, kevés hangból álló dallammal vagy teljesen dallam nélkül. → Kiolvasókkal, mondókákkal lehetnek közös zenei vonásaik, de intonálási módjuk, magas hangfekvésük révén azoktól mégis különböznek. A táncszók sorozatát gyakran rikoltások szakítják meg. Ezeket a szertartásos énekek egy részéhez is hozzáfűzik. Fontos szerepe van a lakodalomban a → hangszeres népzenének: egyes vidékeken (főleg Erdély) a szertartásosnak mondható énekeket is hangszerrel kísérik. A csupán énekelt és a hangszerrel is kísért részek egymáshoz való viszonyának vizsgálata még nem történt meg. Rokonság: a kis ambitusú, strófás dallamokhoz hasonló, néha azokkal egészen konkrétan egyező típusok a magyar népzenén belül más funkcióban is előfordulnak (→ kántálás, → párosító, → köszöntő). – Stílusrétegük Európa-szerte, általánosan elterjedt, s a dallamok elsősorban szokásanyagban vagy ballada- és egyházi szövegekkel ismertek. A közeli cseh, szlovák és morva változatok mellett (lakodalmas funkció) földrajzilag távol eső területek dallamai is mutatnak a magyarokkal egészen pontos egyezéseket (Kodály spanyol, Rajeczky cseh, német, svájci összevetése). A nagy ambitusú ereszkedő dallamoknak (mindkét típus) a magyar népzenén belül nagy csoportok felelnek meg. A környező népeknél ezek nem jellemzők, bár strófaszerkezetben itt is vannak még közös képletek (Zörög a kocsi). A lakodalom költészetének zenei történeti rétegzése még a jövő kutatási feladata. Itt a szertartásos anyagon kívül a lakodalomba alkalmilag rögződött énekek vizsgálata is sokat ígérő: köztük a régi scholaris-művészet maradványai nagy számban fordulnak elő. – Irod. Manga János: Zoborvidéki lakodalmas énekek (Kodály Emlékkv, 1943); Manga János: A kánai menyegző változatai (Ethn., 1946); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III. A–B., Bp., 1955–56); Rajeczky Benjamin: Adalék felvidéki lakodalmasaink dallamstílusához (Népr. Közl., 1957); Ujváry Zoltán: Lakodalmi játékok Konyáron (A debreceni Déri Múz. Évkve, 1967, 1968); Kodály Zoltán: A magyar népzene (Bp., utoljára 19694).