| Irodalom | TARTALOM | GALAMBOS LAJOS (1929–1986) |
FEJEZETEK
A hatvanas évek társadalmi változásai az irodalomban is éreztették hatásukat. A gyorsan alakuló valóság arra késztette e korszak fiatal prózaíróit, hogy szembesüljenek annak mélyrétegeivel. Eszközeiket nagyrészt készen kapták, hiszen épp pályakezdésükkel egyidőben irányult az érdeklődés ismét a harmincas évek tényfeltáró irodalma felé, az új szociográfiai irodalom indulásának évei ezek. Kísérletük újszerűsége elsősorban abban áll, hogy a szociográfiai módszert a szépirodalmi ábrázolással igyekeztek szintetizálni. Ezt rendszerint úgy vélték elérhetni, hogy a kor valóságos eseményeivel – például a falu szocialista átalakulásával – szembesítették írói képzeletük szülte hőseiket, akikre rendszerint nagy szándékok voltak jellemzők. Jellegzetes példái ennek az eljárásnak Galambos Lajos ekkortájt született, nagy hatású regényei. Hasonló törekvések mutatkoznak azokban a műveikben is, amelyekben az ötvenes évek közéleti válságait mutatták be (Galabárdi Zoltán első kísérletei).
E nemzedék legtöbb tagja "az ár", a kor uralkodó poétikai irányzatai ellenében igyekezett megtalálni helyét és szerepét. Szemben az örök emberi kérdésekkel szembesülő epikával, ők inkább a kor mélyvalóságával kerestek kapcsolatot, abból igyekeztek általánosítani tapasztalataikat. Nemegyszer feltámasztották az ötvenes évek némiképp kompromittált regénytípusait, hőseik munkás- és paraszti környezetben küzdenek az emberhez méltó életforma megteremtéséért. Miközben e korban nagyhatású regények, elbeszélések születtek az egyéni lét korábban elhanyagolt és gyanakvással szemlélt területeiről, e nemzedék tagjai ismét a kollektív létre irányították a figyelmet, s azt ábrázolták változatos írói eszközökkel – de leginkább a realista stílushagyomány szellemében –, milyen feszültséget indukál a rohamosan változó technikai kultúra az emberi tudatban, melyet évszázadok kötöttségei határoztak meg. Rendszerint drámai csomópontok köré építkeztek, az ábrázolás modernsége leginkább a kihagyásos szerkesztésben mutatkozott meg. Nem ritka, hogy objektívebb távolságtartással, gazdag tényanyagra támaszkodva mutatták be egy-egy tájegység változó minőségű életét (Thiery Árpád), a munkásság átalakuló életformáját (Baráth Lajos), a fiatalság múltját és jelenét (Bárdos Pál, Jávor Ottó) s a nők társadalmi helyzetét (Fenákel Judit).
Változó szokások, átalakuló erkölcsi szemléletmód és magatartás, anyagi vonatkozásban gazdagabb lét – ezek az itt tárgyalt írók epikájának legfontosabb mondanivalói, s ami ezekből természetesen következik: egyfajta nagyon is kritikus állásfoglalás azokkal az újraéledő kispolgári, magánéleti szférákba húzódó morális jelszavakkal szemben, melyeknek ártalmaira fokozott nyomatékkal irányították a figyelmet a szaktudományok is. Részben ezeket megelőzve, részben velük párhuzamosan hozta e nemzedék híradásait a változó magyar valóságból. Életművük még korántsem lezárt, néhányan közülük tartós alkotói válsággal küzdöttek, ami azonban nem jelenti pályájuk lezárulását, inkább erőgyűjtésként értelmezhetjük, hiszen a hétköznapi élet új és új nyitott kérdéseket vet fel napjainkban is, melyekkel az övékhez hasonló felelősségvállalással érdemes szembesülni.
| Irodalom | TARTALOM | GALAMBOS LAJOS (1929–1986) |