Előző: Más kárán tanul az okos

Kiegészítés a kilométer mutatókhoz: táborhelyek és egyebek

Duna

Ulmtól a Szentendrei-sziget felső végéig

Ulmnál feljebbről nem érdemes kezdeni a túrát, mert tele van gátakkal a meder, és ezeken nincs zsilip. De megéri egy napot rászánni, és elzarándokolni a Duna forrásához (autóval), esetleg csalinkázni a vízen a legfelső szakaszon.

Megjegyzés a Kx-ekhez: a 2425 fkm fölött nem járnak hajók, itt elvileg a vízen is lehet hagyni a csónakot, jól kikötve, mert a sodor erős lehet. Ettől lejjebb ne hagyjuk a csónakot a vízen őrizetlenül. (Mi egyszer megtettük Passaunál. Elől-hátul kikötöttük a katamaránt erős nylonkötelekkel, szerencsére csak az egyik szakadt el a másfél méteres hullámokban.)

Lásd még: *Ulm-Bp* és határvíz.
2585,?FotóJP K0 FIZ 8DEM P90 P91 Ulm, csónakház (Ulmer Ruderclub), stég. Alvás az öltözőben, vagy sátorverés a kertben. Zuhanyozó, sörbár. Túrakezdéshez ideális.
2575,9BP K9 VAD P90 Kőtömbökkel leszórt rész, 10 m-rel feljebb sík. (Egyetlen előnye, hogy az autópálya hídja alatt van, és így esővédett.)
2565,5BP K2 VAD P91 1 m magas rézsűre kell kimászni, mögötte apró tisztás
2538,1BP K2 FIZ 8DEM Stég, sátorozóhely, zuhanyozó.
2537,0FotóJP&BP K0 VAD P90 P91 Betonozott lejáró. Katonai terület, de nem zavarnak el.
2500,8JP K7 VAD P91 5 m lépcsőn lehet felmenni a rétre.
2485,8BP K8 VAD P90 A folyótól nagyjából elzárt nyugodt vizű rész, a csónakot a vízen lehet hagyni. Gát, lépcső vezet fel a tetejére. Itt halad egy forgalmatlan földút, erre lehet verni a sátrat.
2445,?NT Nemrég épült duzzasztó. A régi kilométer mutatók (pl. *DKV*) nem jelölik.
2437,6JP&BP K0 VAD Betonozott lejáró. Katonai terület (BP Wackerstein, onnan nem zavarnak el).
2435,?JP K0 VAD P90 Kisebb folyó torkolata. Ide be lehet húzni a csónakot.
2421,6FotóJP K0 VAD Weltenburg bencés kolostor, kavicsos part.
2417,8BP K0 VAD P91 Bulis táborhely. Kavicsos part, fent fű, barlang.
2389,1BP K0 VAD P90 VF Lankás, füves vagy kavicsos part.
2369,1JP K4 VAD P91 A Walhallával szemben. Kövekkel kirakott part.
2340,?JP K2 VAD P90 VF Rövid kavicsos partszakasz (meredek), fent rét. A tulaj nagyon kedves bácsi, nekünk felajánlotta, hogy lenyírja a táborhelyünkön a füvet a traktorjával.
2338,3BP K2 VAD P91 VF Rövid kavicsos partszakasz (meredek), fent rét.
2300,0BP K5 VAD P90 Betonlépcső, a fkm tábla tövében lehet táborozni.
2293,2BP K0 VAD P91 VF Kavicsos, mögötte fű.
2246,0BP K0 VAD P91 Betonozott lejáró, fönt liget
2230,7BP NT (P90) Kachlet, zsilip. Lehet zuhanyozni (feketén).
2214,8BP TID Erlau
2210BP TID Oberzell
2209,2FotóJP K1 VAD P90 P91 Fűvel benőtt lejáró, nem a folyásirányra merőleges, hanem lefelé nyílik. Mellette és fönt füves. Gyalog 300 m-re FIZ Kasten, a zuhanyozóba be lehet lógni, a telefon a (régi) kétforintost egyschillingesnek nézi, de ezt nem én mondtam.
2208,0JP FIZ Kasten
2182,4JP TID Inzell
2157,0BP K1 VAD P90 P91 Kikövezett lejáró, nem a folyásirányra merőleges, hanem lefelé nyílik.
2113,6JP K9 VAD P91 Gáttal elzárt csendes öböl, stég vagy halászcsónak, fent a földúton fér csak el a sátor. (Nem találtunk jobb helyet, mert az áradás után mindenütt fél méteres hordalék volt a parton.)
2068,4BP P4 VAD P91 Egy patakocska folyik be, oda lehet VF beráncigálni a csónakot.
2133TID Linz
2123,5JP K0 P90 VF Pár km-rel az erőmű felett, azaz duzzasztásban, de egy rövid szakaszon nem ér el a gátig a víz, hanem kavicsos a part. A gát mögött, a bicikliúton túl füves.
2079BP TID FIZ Grein
2071,?JP K4 FIZ 25?ATS P90 Meredek füves parton kell kirángatni a csónakot. A legelő tulajdonosa egy roppant bunkó zsíros osztrák paraszt. Amikor meglátta, hogy ott vertünk tanyát, közölte: kotródjunk, vagy 100?ATS, vagy policáj.
2037,3TID Melk
2031,7FotóBP K0 VAD P90 P91 Homokkal borított lejáró. Vagy ezen, vagy fent a füvön lehet sátrat verni.
2027,5BP TID Aggsbach
2001BP Krems. Csak TID számára. Katonai terület.
1998BP TID FIZ Krems
1987,6BP K1 P90 Kikövezett lejáró, nem a folyásirányra merőleges, hanem lefelé nyílik. Pad, fű
1964JP TID ÖKV
1949JP TID Greifenstein
1936,3BP TID Bécs
1931,7BP K5 VAD P91 Bécs, Florisdorfer híd alatt. Nagyon rossz táborhely, de pont 100 km-re volt az előzőtől, és már koromsötét volt...
1925,8BP K1 P90 Bécs kavicsos-füves part, horgásztanyák. Magánterület, de mi kifogtunk egy jóindulatú tulajt.
1884JP CAMP FIZ? Hainburg
1883,?BP K0 P90 Egy félsziget alsó vége, az öbölbe be lehet vinni a csónakot.
1882,7FotóBP K0 P91 A félsziget alsó végétől kicsit lejjebb, kavicsos part. A vízszintes sátorhelyhez kell egy kis tereprendezés.
1872,0BP NT (bár lehet) Pozsony, öböl, csónakházak. Az egyik szlovák csónakmester tudott magyarul, és vigyázott a csónakra, amíg városnéztünk 91-ben.
1867,5JP TID FIZ? Pozsony, Cervena Hviezda csónakház (most már biztosan nem így hívják) (*DKV*)
1863,?JP Betonbunker, sajnos foglalt volt...
1862,5JP K9 P91 Kövekkel kirakott, viszonylag hullámvédett csatorna, fent (5 m) lehet sátorozni.
1862NT A bősi duzzasztás kezdete (*Dunaj*). Itt az erőmű elkészülte óta nem voltam. Mindenképp tudd meg, mi ott a helyzet, mielőtt odamész {}. S ha arra jársz, mormolj el egy csendes átkot a Csallóköz és a Szigetköz gyilkosaira.
1838,1JP K0 VAD P90 VF Doborgazsziget, kavicsos part
1830BP TID Bodíky ({})
1839,2JP Dunasziget
1832,5JP A Szigetközi holtágba beevezve 1500 m után BP találunk kavicsos partot és táborhelyet.
1825,4JP Dunaremete 2000m
1824JP Lipót 1200m
1820,5BP TID Bős
1811NT A bősi duzzasztás vége (*Dunaj*).
1806,4JP Medve
1802,4JP Nagybajcs
1800,2JP Szőgye 300m
1797,?JP K0 VAD P90 VF Kavicsos part. A vízszintes sátorhelyhez kell egy kis tereprendezés.
{1795JP NT A Mosoni-Duna beágazása. BTW, a Mosoni-Duna vége felé vannak egész jó helyek.(*Döme*)}
1791,7-1790,5JP Gönyű
{1775,8-1772JP NT sziget. A felső befolyásnál betontöltés, így ott nem lehet bemenni a mellékágba.
1773,5JP P96 K0 VAD kavicsos part, a hajók a fák közé rejthetők, füves (?) táborhely a fák mögött. Kellemes. Koppánymonostor 1772.5 magasságában a belső parton (azaz oda-vissza kb. 4 km) (*Döme*)}
1772,5FotóJP K2 VAD P90 P91 Koppánymonostor, függőleges part, fent fű. Budi, csap. Érdemes busszal vagy stoppal bemenni Komáromba, átgyalogolni a hídon, és a szlovák oldalon a hotel éttermében vacsorázni. A pincérek magyarok, elfogadnak forintot is. {Ez már a múlté... :-( (*Döme*)}
1772,5BP? TID Nová Stráz ({})
1769-1766JP Komárom
{1769JP NT Komáromi vár. Érdemes kiszállni megnézni. (Mi úgy vettük ki azoktól, akikkel összefutottunk, hogy a szárazföld felöl pénzért lehet bemenni. :) Nem középkori jellegű vár, hanem hatalmas újkori erődítmény, később orosz katonai terület. Lőszerszállító kisvasút, miegyéb.
1767,9JP NT Komáromi híd. Itt lehet vizet és kaját szerezni. (*Döme*)}
1766,0TID
1766-1762JP Szőny
1760,7-1756,2JP Almásfüzitő
1752,8-1749JP Almásneszmély
1747??JP VAD P90 Sziget {96-ban nem találtunk errefelé táborhelyet.} (*Döme*)
{1742.5JP VAD(?) K1 Süttő. Csónakkiszedéshez kavicsos part. Ismertető jelek: vízbeszórt márványdarabok, függőleges kőfal/rakpart. Afölött gazos terület, ott lehet sátorozni. A lakott település ilyenfokú közelsége vásárlás szempontjából kellemes, na de különben? Mi egyedül itt találtunk alkalmas helyet hosszú idő óta. (Megjegyzés: a műút és a vasút Dunaalmástól Nyergesújfaluig (1752-1733) táborozásra alkalmatlanná teszi a partot. [Töltés oldalában nehéz sátrat verni.])
1741-1735,7JP Lábatlan
1735-1731,5JP Nyergesújfalu
1721-1718.8FotóJP Esztergomi-sziget. A közepétől a 3/4-éig levő részen 4 helyen lehet táborozni (P96 FIZ). A legfelső egy gimnázium sportpályája, mi itt táboroztunk. (Ide a kiság felől lehet jól felhurcolkodni, az Evezősklub stégjétől, K1). Itt 200 Ft-ért sátorhely, tűzifa, melegvizes zuhany. Eggyel alatta az Evezősklub, 400 Ft-ért sátorhely pázsiton, semmi más. Szintén a kiság felől. Ezt követi egy fizetős kemping, 400 Ft-ért. K2, a Duna felől. Végül egy másik gimnázium sportpályája, 300 Ft-ért, csak sátorhely, kiság.} (*Döme*)
1718,?K6 P90 Esztergomi-sziget kisága, Vasas? sporttelep. Éjszaka érdemes rábízni a csónakot egy stégen alvó horgászra, vagy kicipelni, mert erősssen lopnak. A sporttelep gondnokát meg lehet kérni, hogy engedjen be a zuhanyozóba.
1708-17-6BP Szob
1704,2JP Pilismarót
1704-1701,7BP Zebegény
{1699,7JP FIZ Dömös (*Döme*)}
1697-1693,3BP Nagymaros
1696-1693,3JP Visegrád
1692-1691FotóBP K0 VAD P84 P85 P86 P87 P88 P89 P90 P91 P92 P93 P94 P95 P96 P97 Lídó sziget. Évről évre változik, valami helyet biztosan találsz. De ennél szebbet sehol a világon.
1692JP K0 TID FIZ 100?Ft P69 P70 P71 P72 P73 P74 P75 P76 P77 P78 P79 P80 P81 P82 P83 P84 P85 P86 P87 P88 P89 P90 P91 P92 P93 P94 Szigetspitz (a Szentendrei-sziget csúcsa). Füves, ligetes. Budi, csap.

Mosoni-Duna

Lásd: 264 km a Mosoni-Dunán és a Dunán

Szigetköz

Lásd: A Szigetköz újrafelfedezése vízen, Bokody Józsi bácsi fényképei, a Duna Kör és a Danube Dam Group honlapja.

A Szentendrei-sziget nagy (váci) ága

Itt gyakoribb a kavicsos part, mint a kiságban, mert nagyobb a sodor, de azért itt is van iszap a sarkantyúk mögött. Főleg JP (a szigeten) találhatsz jó helyet. Mindenütt K0.
1692-1691BP Lídó, l. feljebb
1690-1689BP Kismaros
1689-1687BP Nógrádverőce
1688?JP Nógrádverőcével szemben. Kavicsos part, fű
1681,2-1677BP Vác
1681,2-1679JP Torda- és Révész-sziget, Váccal szemben. Kavicsos part, fű. Vigyázz a sarkantyúknál.
1672,3-1671,3JP Surány
1672,3-1667,6BP Göd
1669,9-1668,9BP Gödi-sziget. Kikötni a nagyág felőli oldalán lehet, ott kavicsos, az alsó vége homokos. A sziget kisága iszapos, és csak 350 cm-nél nagyobb pesti víznél lehet átevezni a keresztgát fölött. (Vajon ezt mi a fenének rakták ide? És szinte az összes többi sziget kiságába?)
1667,5-1662,5BP Dunakeszi
1666-1659JP szinte végig klassz kavicsos part, fent fű.
1657,4-1629JP&BP Budapest

A Szentendrei-sziget kis (szentendrei) ága

Itt általában nem az a gond, hogy táborhelyet találj, hanem az, hogy ne legyen foglalt. Szombaton este szinte reménytelen, Budapesthez közel már pénteken is. Mindenütt K0.
32-31BP Szigetspitz, l. feljebb
{30JP P96 Kisoroszival szemben, a rév alatt. A közelben büfé (víz+WC).} (*Döme*)
27,8JP Dunabogdány, szabad strand (nagy a nyüzsi), BP a Spitz előtti utolsó jó táborhely (fölfelé haladva).
[Innen lefelé BP (a szigeten) kisebb-nagyobb kihagyásokkal az 11-es fkm-ig, majd a 7-estől a 4-esig vannak elfogadható helyek. A JP szinte végig civilizálódott.]
26JP VF itt mindig szép zöld a fű. Kavicsos part, de elég alacsonyan van.
23JP füves táborhely, homokos/iszapos part
22,?JP füves táborhely, homokos/iszapos part
22BP VF Egy apró sziget, kb. 1 db sátor fér el rajta.
21-20BP Tótfalu (szemben JP Tahi). A híd fölött kavicsos part, füves sátorhely, csak napközben tele van fürdőzőkkel
15-14,2BP Kacsa-sziget (a *Baedeker* szerint Zátony-sziget). Kavicsos part, nagyon népszerű, füves sátorhely.
6-5,9JP Sárkány-, BP Robinson-sziget, utóbbi átlagos víznél már csak névleg sziget. Kavicsos part, fű, JP ez folytatódik úgy-ahogy a 4-esig.

A Csepel-sziget ráckevei ága

Nagyon nehéz táborhelyet találni, mert szinte az egész part fel van parcellázva. Az egyetlen biztos megoldás, ha van előre megbeszélt hely valakinek a hétvégi telkén, ahol felverheted a sátrat.

Megjegyzés a Kx-ekhez: Errefelé ritkán járnak hajók, éjszaka pedig egyáltalán nem, tehát elvileg a vízen is lehet hagyni a csónakot, jól kikötve.
53,?BP K0 NT P86 Pesterzsébet, csónakházak. Ha lentről érkezel, és a végállomásod a Rómain van, akkor nem érdemes teljes menetfelszereléssel és a potyautassal átkeccsölni Budapesten, mert a rakpartnál nagy a sodrás, és egyébként is legfeljebb első alkalommal élmény. Célszerűbb kikötni, otthagyni a csónakot (a gondnokkal meg lehet beszélni), hazacipekedni, és másnap üres csónakkal felevezni. (Persze ha Csillaghegyen lax, akkor vissza az egész.)
9,9BP K2 P88 Dömsöd víziúttörő (vízicserkész?) tábor. (Zárva volt, de a révészek tudták a gondnok címét, ő pedig kinyitotta nekünk, és a kertben sátoroztunk.)

{}

Budapesttől Bajáig

1627BP Halásztelek 1000m
1627-1625,5JP Érd 200m
1624-1621BP Tököl 800m
1624-1619,7JP Százhalombatta
1622??BP K0 VAD P88 P90 A 100halombattai erőmű üzemvíz csatornájával szemben. Kavicsos part, fű.
1616??BP K0 VAD VF P86 Kavicszátony Ercsi fölött
1614-1612,5JP Ercsi
1613,5-1611,2BP Szigetújfalu 300m
1600-1598JP Adony
1598,7-1597,9BP Lórév 500m
1594BP Makád
1591,5-1590JP Kulcspuszta
1591??BP K0 VAD VF P88 A sarkantyúk között kavicszátonyok.
1587,3JP Rácalmás
1580,6-1576JP Dunaújváros
1580,5BP Szalkszentmárton 4000m
1574-1572BP Dunavecse
1574??BP K0 VAD VF P90 A sarkantyúk között kavicszátonyok.
1570,3-1568,5BP Apostag 700m
1569,5BP Kisapostag 300m
1565,4-1563,8BP Dunaegyháza 1000m
1566,5JP Baracs 2000m
1562,8-1560JP Dunaföldvár
{1560?JP P93 K1 VAD A Dunaföldvár déli felénél levő löszfal alatt található préri. Legfőbb, mondhatni egyetlen előnye, hogy be lehet menni a városba, mindenfélével föltankolni. (Így pl. lehetséges hús, sajt, stb. menübe való illesztése, ami különben hűtő hiányában rázós lenne.)
1558,1BP Solt 2500m
1552JP Bölcske 800m
1550?BP P93 K0 VAD Bölcskével szemben. Már nem emlékszem túl pontosan, de mintha semmi érdekes sem lenne itt. Sátrazni lehetett, fű, fák (fű, bélyeg, por?) helyben.
1546BP Harta 700m
1545,5BP P95 K0 VAD Viszonylag kulturált. A közelben van Harta szabadstrandja is, zuhannyal, WC-vel, kocsmával. Ennek megfelelően a cuccokra érdemes vigyázni. Maga a falu kb. 2 km, mindenféle boltokkal.
1542,6JP Madocsa 2000m
1539,2BP Dunapataj 2000m
1539-1537,6BP Ordas
1533-1528,5JP P93 P95 NT Paks. A városról kb. ugyanannyit, mind Dunaföldvár esetében. Bár a város felett vagy alatt található táborhely, a letelepedés a paksi vízirendőr-őrs közelsége miatt nem javasolt. (Bár mi pont velük haverkodtunk össze, még a csónakok szállítása során.)
1532,9BP Géderlak 3000m
??JP NT A paksi erőmű üzemvíz-csatornájának (felső) "bejárata".
??JP NT A paksi erőmű üzemvíz-csatornájának (alsó) kifolyása. A kijövő víz kellemesen meleg, de undorító hab úszkál rajta. Fürödni nem érdemes. Bár az erőmű biztonságos volta felől szemernyi kétségem sincs, nem tudom hova tenni a világító, háromszemű halakat.
1526,4BP Dunaszentbenedek 600m
1524,6-1523,5BP Uszód
1521,2BP P95 K0 VAD Uszód és Foktő között. A vízből egy hosszabb kavicsos partszakasz látszik. Mivel pont a két falu között van, infrastrukturális szempontból elmaradottnak tekinthető. Préri. Csak akkor érdemes kikötni, ha nincs más. A közeli laktanyából esetleg lehet vizet szerezni. A déli (Foktőhöz közelebbi) részén azért nem érdemes tábort verni, mert egyrészt televan juh-szarral, másrészt a bogyómentes, még délebbi területen látni sem lehet a szúnyogoktól.
1520,1-1518,5BP Foktő 300m
1516,1JP-BP NT Gerjeni révátkelő.
1513?JP P95 K2 VAD A gerjeni majoroknál, a két távvezeték között félúton. Egy kisebb tiszta rész a parti növényzetben, lokális szabadstrand. Kicsit arrébb, a nyaralók mellett lehet táborozni, senkit sem zavar. (Persze nem a helyiek fő vonulási útján kell ezt megtenni.) A helybéliek igen rendesek: többen is felajánlották, hogy vihetünk tőlük vizet, illetve használhatjuk a zuhanyt/WC-t. Ugyancsak ők javasolták, hogy a csónakokat rakjuk beljebb, el a szem elől, bár semmi negatív tapasztalatunk sem lett. Maga a falu kb. 3-4 km, északra.
1512,6BP Bátya 3000m
1508?BP-JP P93 P95 NT Fajsz - Fadd-Dombori révátkelő. Fajszra be lehet gyalogolni, fagyizni, élelmiszer-készletet frissíteni, stb.
1507,8BP Fajsz 500m
1507,4JP Dombori 3000m
1503,6JP Bogyiszló 3500m
1497,2JP NT Sió-torkolat. Esetleg érdemes belenézni.
1496-1493JP VAD Mindenféle homokpad a kőgátak között.
1489,2JP P93 VF NT A Grébec torkolata. Eddig egyszer volt elég magas a víz (már árvízvédelmi készültség volt...), hogy bemenjünk a holtágba. Megjegyzés: még ekkor is egy idő után teljesen véget ért a holtág. Csak mert néhány térkép szerint újra ki lehetne jutni a Dunára. Szerintem ez csak kb. akkor lehetséges, ha már Szekszárd is vízben áll.
1488,99JP P92 P93 P94 P95 K1 VAD Gemenc (a térképen "Halászházak"), a Veránka-sziget csúcsától 1 km-re felfelé. Nagy homokpad, Hawaii. (Ld. még a következő néhány bejegyzést!) A közelben megy el egy erdei út, azon meg mindenféle HMCSM-ek (Helyi Menő Csávó Motoron), így a cuccokat nem muszáj szanaszét hagyni. Említést érdemelnek még a közeli eperfák, amikről jókat lehet legelészni. Étkezésünk végeztével kicsit megrázhatjuk a fát, hogy este jöjjenek kajálni a vaddisznók.
1488,1JP P92 P93 P94 P95 VF NT A Rezét nevű holtág felső torkolata. Elég szép hely. (Nem csoda, a Gemenci Tájvédelmi Körzet része...) Figyelem! Bár a két torkolat között a Duna felől csak 4 km a táv, a holtág hossza több mint 20 km. Alacsonyabb vízállásnál előfordul, hogy a holtág közepén kb. 1 km hosszan ki kell szállni a csónakból, és húzni. Mi idáig csak egyszer találkoztunk olyan alacsony vízállással, hogy nem tudtunk átjutni rajta. Ez az a holtág, amit Kornél korábban már emlegetett. Vannak itt kócsagok, gémek, vércsék, szarvasok, vaddisznók, meg minden. Természetesen kellő csend szükséges, nálunk általában csak a kormányos [kenu] evez.
1488,00JP P92 P93 P94 P95 K7 NT A Veránka-sziget csúcsán levő révkikötő. Itt lehet vizet vételezni, talán még telefon is van. Sajnos 1488,99-től útközben két kőgát is van, ez visszafelé eléggé megcsúnyítja a helyzetet.
1488BP P92 P93 P94 P95 K2 NT Érsekcsanád. Itt van közért, kricsmi, egyéb.
1484JP VF NT A Rezét alsó torkolata. (*Döme*)}
1480,2-1479BP Baja
1481BP K0 VAD VF P90 Kavicsos part, fent fű. {Még megvan. 1995. Amúgy ennek közelében van a helyi nudista strand... :-)
1479,1BP NT Sugovica felső torkolata Bajánál.
1479?Fizetős ill. szabad?? kemping a Sugovica partján. Sza vszemi udobsztvami. (*Döme*)}
1469,1BP Szeremle 3000m
1465,1JP Báta 2000m
1461-1458JP Dunaszekcső
1461-1459BP Dunafalva
1453JP Bár 1000m
1450-1445,5JP Mohács

{} Következő: Tisza


Tippek vízitúrázóknak - Umann Kornél