népi énekes

TARTALOM

népies műdal

népi építkezés

a termelőmunkát végző dolgozó tömegek, ill. a velük együtt élő, a hagyományos életforma és kultúra keretei közé beilleszkedett egyéb (polgári, kisnemesi stb.) rétegek építőtevékenysége és e tevékenység produktumai. Az anyagi kultúra feltárásában specializált szakágazati vizsgálat foglalkozik a népi építkezés kutatásával. Az építő tevékenység elemzése során a kutatók megfigyelik, elemzik az építés folyamatát, valamint összegyűjtik az erre vonatkozó szellemi és tárgyi emlékeket; fényképek, rajzok, műszaki dokumentumok segítségével rögzítik az épületeket. – A lakóházak tipologizálása elsősorban alaprajz és tüzelőberendezés szerint történik. Ennek alapján megkülönböztethetünk: → északi háztípust, → keleti háztípust, → középmagyar háztípust, valamint → nyugati háztípust. – A vizsgálódás kiterjed az építő anyagok fajtáira, lelőhelyeire, előállítására, alkalmazási módjára, az alkalmazott építési technikára, szerkezetekre. Az építőanyag határozza meg leginkább a következő házak jellegét: → földház, → lábasház, → putriház, → talpasház, tűzfalas ház. Az építményeket – legyenek azok ideiglenesek, állandóak, emberi vagy állati tartózkodási helyek, raktárterek, gazdasági vagy kultikus rendeltetésűek, avagy védelmi célúak –, egyaránt vizsgálatai körébe vonja a népi építkezés kutatás. Az elemzés kiterjed az építmények alakján, formáján túl az építmények telepítési kérdéseire, egymáshoz való viszonyukra, továbbá részletes vizsgálat tárgya az építmények belső tagolódása (→ egysejtű ház, → háromosztatú ház, → keresztszárnyas ház, → keresztszínes ház, → kétosztatú ház, → kör alaprajzú épület, → L alaprajzú ház, → nyújtott, soros alaprajzú ház, → oldalház, → soros alaprajzú ház), beosztása, használati módja, rendje különös tekintettel az ezzel szervesen összefüggő társadalmi, családszervezeti sajátosságokra. A kutatás foglalkozik az egyes épületszerkezeti részelemekkel (→ szoba, → konyha, kamra, → padlás, → pince) (→ még: kapu, → kerítés, → pitvar, → tornác, → ablak, → ajtó). Többek közt különösen alaposan igyekszik megvilágítani az épületbelsők járulékos beépített berendezéseit, így a lakóépületeknél elsősorban a tüzelő és fűtőberendezéseket (a füsttelenítő szerkezetekkel együtt), amelyek a közelmúltig meghatározó szerepet játszottak a belső terek használati és beosztási rendjében (→ belső fűtésű szobai kemence, → külső fűtésű szobai kemence, → konyhai sütőkemence, → kályha, → katlan, → kandalló). E részvizsgálati szempontok egyidejű, együttes szintetikus alkalmazásával a népi építkezés kutatói igyekeznek meghatározni a népi építkezés táji és történeti alaptípusait, variánsait. Az ilyen célú munkában felhasználják a nyelvtörténet, nyelvjárás-kutatás, a régészeti feltárások, történeti-levéltári kutatások témába vágó analógiáit, valamint igénybe veszik az egyetemes építészettörténet tanulságait. Mivel az építmények önmagukban (tömegük megformálásában, kialakításában) esztétikailag értékelhető alkotások is, természetszerűen ízlés- és művészettörténeti szempontú vizsgálatok tárgyai is lehetnek. A fejlődés magasabb fokán az építmények külső és belső kiképzése, díszítése külön, sok tekintetben önálló kutatási feladatot jelent. – A népi építészet a → népművészet sajátos részterülete, amelynek kutatására módszerében, célkitűzésében jól elkülönült tudományág alakult ki. Miután az utóbbi 30–50 év a népi építkezés objektumainak tömeges és gyökeres megváltozását vagy átalakulását, esetleg pusztulását eredményezte, a kutatás elkülönült ágazatává vált a népi műemlék feltárása, elemzése, helyreállítása, karbantartása. A népi építkezés tárgyi anyagának megőrzését különleges helyzetben a szabadtéri néprajzi múzeumok biztosíthatják. A népi építkezés körébe tartoznak azok az építmények is, amelyeket népi specialisták, falusi, mezővárosi környezetben élő mesterek vagy maguk a népi közösség tagjai készítettek hagyományos anyagok, szerkezetek felhasználásával, nem népi megrendelők számára (pl. kolostorok, uradalmak stb.). Továbbá természetesen a népi építkezés kutatásának érdeklődésébe vonják azokat az objektumokat is, amelyeket iparosok, népi közösségek, ill. egyes tagjaik számára építettek. – A lakóépülethez tartozó építmények: → csűr, → életesház, → istálló, → kút. – A lakást és a munkahelyet többnyire egységbe foglalták a malomépületek. Az egyes malomtípusokat az őrlemény, valamint a felhasznált energia határozza meg: → bakos malom, → folyami malom, → fűrészmalom, → hajómalom, → kallómalom, → kártolómalom, → kovácsolómalom, → lomozómalom, → paprikamalom, → patakmalom, → szárazmalom, → szélmalom, → ványoló, → vízimalom. – A → templomhoz tartozó építmény a harangtorony (→ fatorony). (→ még: oromzat, → hágcsó, → szőlőhegyi épületek) – Irod. Vajkai Aurél: A magyar népi építkezés és lakás kutatása (klny. A Magyar Népkutatás Kézikönyvéből, Bp., 1948); Gunda Béla: A magyar népi építkezés kutatása a két világháború között és annak kritikája (hozzászólásokkal. Az MTA II. Oszt. Közl., V., 1954); Gunda Béla: A népi építkezés kutatásának módszere (hozzászólásokkal. Az MTA II. Oszt. Közl., IV., 1954); Vargha László: Magyar népi műemlékek (Az MTA II. Oszt. Közl., VII., 1955).